Ugrás a tartalomra

Megtette a feljelentést Sebe-Gazdig Judit

Létrehozva
A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület és a benne együttműködő szervezetek közös önkormányzati képviselőjelöltje kedden feljelentette azt a férfit, aki vízzel locsolhatta le a tüntető diákokat Miskolc főutcáján.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Sebe-Gazdig Judit által megosztott videófelvételen (ITT megtekinthető) azt láthatjuk, amint egy férfi flakonból vizet önt ki az ablakából. A békésen vonuló fiatalok épp a miskolci főutcán vonultak, amikor a videó készült. A felvételen hallható, hogy nagy a felháborodás, sokan kaphattak a nyakukba a vízből, fütyülés is követi az incidenst, ezt követően a férfi bezárja az ablakot. A rendőrségnek először azt állította, hogy ő csak a virágait locsolta, nem akart bántani senkit.

A Demokratikus Koalíció (DK), és maga Sebe-Gazdig Judit is jelezte azonban már aznap: becsületsértés és garázdaság vádjával feljelentést tesz ellene.

„A DK közössége és a miskolciak is kiállnak egymásért, elfogadhatatlan és megbotránkoztató ugyanis, ami történt. A miskolci diákok becsületét senki semmilyen formában nem sértheti meg, nem engedhetjük, hogy megfélemlítsék őket” – áll a hétfőn kiadott közleményben.

A feljelentést kedd délelőtt tette meg Sebe-Gazdig Judit, aki a rendőrség épülete előtt nyilatkozott lapunknak. Szégyennek nevezte, hogy valaki így viselkedjen, amikor a diákok saját maguk és tanáraik jövőjéért harcolnak. A feljelentéssel a diákok mellett vállal szolidaritást.

Kép

"Ilyet senki nem tehet meg a diákokkal, de másokkal sem Miskolcon" - hangsúlyozta, hozzátéve: a főutcán vonuló diákok örülhetnek, hogy nem vágta közéjük az üveget a férfi, tette mindenesetre így is mindenkit megbotránkoztatott.

- A fiatalok kiálltak tanárukért, de saját jövőjükért is. Szeretném őket képviselni, most pedig megteszem az ismeretlen tettes elleni feljelentést. Hangsúlyozom: tűrhetetlen, hogy valaki ilyet tesz ma Magyarországon - nyomatékosította az önkormányzati képviselőjelölt.

- Tűrhetetlen az a gyűlölet, amit manapság egyre többször tapasztalunk Magyarországon és Miskolcon. Szeretnék ezen változtatni, véleményem szerint ugyanis békében kellene egymás mellett élnünk. Együtt kell dolgoznunk a diákokért, a tanárokért és a jövőért, és egy békésebb Magyarországért - emelte ki Sebe-Gazdig Judit.

Ahogy azt lapunk is megírta, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesének, Dezsőfi Györgynek a felmentésére reagálva élőláncot szervezett az iskola tantestülete hétfő reggelre. Több mint ezren vettek részt a szolidaritási akcióban. Ezt követően több száz diák indult el a Hermantól a Selyemrétre, hogy átadják petíciójukat a tankerületi igazgatónak a központban. Ekkor történt az incidens.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.