A bárányhimlő elleni vakcina öt éve került a kötelező oltások közé, azóta jelentősen lecsökkent a megbetegedések száma és a szövődményeket is sikerült kiküszöbölni. – Ha nem is szűnt meg, de minimálisra csökkent – nyilatkozta dr. Török Lajos házi gyermekorvos a Miskolc Televíziónak. Elmondta azt is, hogy az illetékes európai szakértői csoportok, gyermekgyógyászok, infektológusok is azt javasolják, hogy össze lehet kötni az egy éves korban és a tizenöt hónapos korban adandó egyéb védőoltással a bárányhimlő védőoltást is.
Bár a vakcinát most is két alkalommal adják be, a szülőknek mégis könnyebbséget jelent, hogy más oltásokkal lett összekötve, mert kevesebbszer kell megjelenniük a rendelésen.
A bárányhimlő oltás azoknak kötelező, akik 2022. december 31-e után születtek. Azoknál, akik korábban jöttek világra még nem volt az, így előfordulhat, hogy valaki nem esett át a betegségen és oltást sem kapott.
A szakember ezért azt javasolja, az a lány, aki tizenéves koráig nem esett át a betegségen, jó, ha megkapja az oltást, mert ha terhessége alatt kapja el az ifjú anyuka, akkor nagyon súlyos magzati károsodást okozhat.
Megváltozott a bárányhimlő elleni oltás beadásának időpontja
Ez is érdekelhet
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.