Ugrás a tartalomra

Miskolc érted fejlődik: a Népkert 

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. január 27. péntek 14:03
Reneszánszát éli a szabadtéri sportolás. Ehhez alkalmazkodnak a városi fejlesztések is, Miskolcon május végén adták át az egy kilométer hosszú, rekortán borítású futókört a Népkertben, szeptemberben pedig bővítették a nagy népszerűségnek örvendő fitneszparkot.  

A Népkert szimbolikus része Miskolcnak, hiszen régi vágya a város lakóinak, hogy a terület rekreációs Mekkává váljon a belváros közepén. Éveken át nem történt ebben előrelépés – legutóbb az 1980-as években nyúltak bele jelentősebben a parkba –, azonban a tavaly májusra elkészült futókör első eleme volt a megújulásnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a rekortánpálya építése civil kezdeményezésként indult, a több mint egy kilométer hosszú futókört tavaly februárban kezdték el építeni. A beruházás összköltsége meghaladta a 84,2 millió forintot, melynek nagyjából a felét támogatásból, 42,2 millió forintot pedig saját forrásból finanszírozott a város. Az elkészült pályát 2022 májusában adták át, mely azóta szinte minden este nagy kihasználtságnak örvend. Veres Pál polgármester a futókör hivatalos átadóján elmondta: a „Népkert a város tüdeje, szíve”, fejlesztése érdekében pedig évek óta egyeztetnek az érdekelt és érintett civilekkel, valamint lokálpatriótákkal. Az önkormányzat gyűjti az ötleteket, koncepciót dolgoz ki. „Úgy tekintsünk a futókörre, mint ennek a komplex megújításnak az első lépésére” – fogalmazott. 

A polgármester a Miskolc Televíziónak elmondta, hogy a helyi vállalkozásokkal, civilekkel együtt szeretnék valóban a város tüdejévé alakítani a területet. Ennek érdekében Miskolc is aktívan kiveszi a részét a Népkert rehabilitációjából. Ennek volt egyik első lépése a futókör, de - ahogyan azt korábban a polgármester lapunknak elmondta - szeretnék megújítani a sétányokat, játszótereket, virágokat ültetni, lakályosabbá tenni a parkot.

A futókör májusi átadását követően ősszel tovább bővült a Népkertben található fitneszpark. A több millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a kültéri edzőterület mintegy ötven négyzetméteren hat eszközzel gyarapodott.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!