Ugrás a tartalomra

A miskolciak egészsége az első – megalakult az Egészségügyi Monitoring Tanács

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. március 29. szerda 16:20
Az új szervezet március közepén már ülésezett is, feladata pedig az, hogy az egészségügyi és szociális ellátórendszerben a kormány által újonnan bevezetett intézkedéseket helyi szinten vizsgálják. Miskolcon és a vármegyében április 1-jén startol az egységes alapellátási ügyeleti rendszer.

Varga Andrea és Balog Ildikó. Fotó: Mocsári László

Egészségügyi Monitoring Tanácsot állított fel Miskolc önkormányzata, mely mostantól segíti javaslataival a városvezetés munkáját. A szervezet Veres Pál polgármester határozata alapján jöhetett létre, és első ülését már meg is tartotta március 16-án – jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Varga Andrea alpolgármester, a tanács elnöke. A városvezető elmondta, a testületre azért van szükség, mivel az egészségügyet és a szociális ágazatot célzó átalakítások az önkormányzatokat, így a miskolcit is jelentősen érintik.

- A kormány által tavaly decemberben elfogadott, az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény első körben az ügyeleti ellátást érinti, amely országszerte fokozatosan kikerül az önkormányzati feladatok közül. Így a helyhatóságnak nem lesz közvetlen ráhatása annak működtetésére. Mivel nagyon fontosnak tartjuk, hogy a miskolciak jogos igényeit, a lakosság érdekeit továbbra is képviseljük, illetve tájékoztassuk őket a változásokról, lépni kellett – indokolta a tanács létrejöttét Varga Andrea. Hozzátette: az elfogadott törvény minden jel szerint jelentős változásokat hoz majd az ügyelet mellett a védőnői szolgálat, az iskolaegészségügyi szolgálat, de a házi és házi gyermekorvosi rendszer működésében is.

Hidat képez

A tanács tagjai – folytatta az alpolgármester – az egészségügyi és az idősellátás vonatkozásában érintett szakmai érdekképviseleti szervezetek delegáltjai, akik tapasztalataikkal segítik a városvezetés munkáját. Feladatuk, hogy az egészségügyi és szociális ellátórendszerben újonnan bevezetett gyakorlati megoldásokat a háziorvosok, a házi gyermekorvosok, a védőnők és az egészségügyi intézmények tekintetében monitorozzák.

- Ez a szervezet azon fog dolgozni, hogy hidat képezzen a lakosság felől a döntéshozók felé, és hogy meghallgassa, összegyűjtse az észrevételeket, azokat tolmácsolja, továbbítsa, illetve hallhatóvá tegye. Ennek érdekében várjuk majd a lakossági észrevételeket, emellett kérdőíves felmérések formájában direkt is mérjük majd azokat és annak eredményeit. Ezek alapján igyekszünk objektív képet mutatni arról, hogy mi történik az egészségügyi ellátás területén, és ezt el is juttatjuk az illetékeseknek – tette hozzá az alpolgármester.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az új ügyeleti rendszer április első napján élesedik Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, így Miskolcon is. A változások részleteit Balog Ildikó, a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet igazgatója ismertette. Mint emlékeztetett, szombattól a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeletet az önkormányzat helyett térségünkben is az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fogja biztosítani.

Startol az új rendszer

- Megyénkben eddig huszonnégy ügyeleti pont működött, a jogszabályvátlozások következtében jövőre tíz ilyen lesz (Miskolc, Ózd, Edelény, Encs, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tiszaújváros). Miskolcon és Ózdon külön gyermek és felnőtt ügyeleti ellátás áll majd a lakosság rendelkezésére, a többi településen vegyes ügyeletek lesznek – mondta.

Ismert az is, hogy az új ügyeleti rendszer két részre fog tagozódni. A háziorvosi ügyeleti ellátásban 16 és 22 óra között azokat várják majd, akik sürgős orvosi ellátást igényelnek, így a másnapi rendelési időt nem tudják kivárni. A sürgősségi ügyeleti és mentőellátás az ezt követő időszakokban lesz, hétköznapokon este tíztől reggel nyolcig, hétvégén péntek délután kettőtől hétfő reggel nyolcig. Ide a hirtelen jelentkező súlyos, vagy akár életveszélyes egészségügyi problémák esetén várják a betegeket.

- Az eddigi Szentgyörgy utcai helyszín helyett a vármegyei központi kórházban kell majd keresni az ügyeletet, és az OMSZ azt kéri, hogy akinek sürgősségi orvosi ellátásra van szüksége, előbb az új központi számot (1830) hívja, ahol telefonon tájékoztatást fog kapni arról, hogy mi a további teendő – tette hozzá.

Balog Ildikó kiemelte, a fogászati ügyeletellátás továbbra is önkormányzati feladat és ez változatlanul a Szentgyörgy út 25. szám alatt érhető el, hétvégén és ünnepnapokon 8 és 14 óra között.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!