A mostnak épült a hejőparki betonváz
Lapunk az Építészfórum nyomán két hete számolt be arról, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem januárban végzett BSC-s építészhallgatója diplomamunkájában a Futó utcában 1993 óta elhagyatottan álló vasbetonváz hasznosításával foglalkozik. Bodnár Gergely Bence múlt pénteken a helyszínen stábunknak elárulta: víziója kialakításakor legfőképp az Egyetemváros közelsége orientálta.
Így született meg az ötlet, hogy az oszlopok közt látszólagos véletlenszerűséggel elhelyezett huszonkét lakásban családalapításra készülő hallgatók leljenek otthonukra. A befalazott egységek egyre szellősebb szüneteket engednének felfelé haladva – a formabontó struktúra végül extenzív zöldtetővel ellátott tetőteraszokba futna ki. Bence munkája egyetemi közegén túl a szélesebb szakmai berkekben is elismerő fogadtatásra lelt.
A huszonkét éves, immár mesterszakos hallgató szakmai gyakorlatát a miskolci polgármesteri hivatal főépítészi kabinetjénél töltötte. Ekkor keltette fel figyelmét az építmény, melynek statikai szerkezete – a néhány évvel ezelőtti szakértői vélemények mentén – három évtized elteltével is tökéletesen alkalmasnak látszik a folytatáshoz.
Megszoktuk, de mérgező
A város főépítésze megkeresésünkre elárulta: bátorították Bencét, hogy foglalkozzon a témával. A „vidám és fiatalos szemléletű” koncepció Szunyogh László megítélése szerint minden további nélkül átmenne náluk, ha már az engedélyeztetésen volna a sor. Tőle tudtuk meg: a tartófal nélküli, pillérvázas szerkezet rendkívül nagy szabadságot nyújtana a belső tér ki- és majdani átalakításában.
De a Hejő-patak közelsége és az így itt-ott esetlegesen ingoványossá váló talaj sem jelenthetne problémát, miután a kultikus architektúrát kimagaslóan stabil lábakra állította tervezője. A későbbiekben így aztán a teraszok igény szerinti belakásával még növelhető is volna a terhelés. Számos mediterrán és egyre több hazai példát találunk arra – mutatott rá a szakember –, amikor az erkélyeket idővel beüvegezik a lakók.
Szunyogh László azt vallja: a használaton kívüli épületeket vagy épülettorzókat nem csupán a hasznosíthatóság szempontjából volna kívánatos minél hamarabb élettel feltölteni – a racionális célokon túl ugyanis nem hagyható figyelmen kívül szerinte mindazok közérzetünkre gyakorolt káros hatása sem. A mindvégig magánkézben lévő vázszerkezetet – ecsetelte a főépítész – éppen emiatt már az önkormányzat is számos alkalommal ajánlotta a befektetők figyelmébe.
Hely volt, ideje is lett
Habár számos helyi írás igyekezett már feltárni az építkezés félbemaradásának és a terület elhanyagolódásának történetét, a biztos talapzat dacára azonban számos kétely lengi körül a területet. Amint azt Szunyogh László felidézte, fiatal építészként ő maga is feltette magának a kérdést: mégis mit akartak kezdeni ezzel 1993-ban? Akkor, amikor se plázák, se bevásárlóközpontok nem voltak még idehaza, és jel sem utalt arra, hogy a Futó utca ennyire frekventálttá válik majd.
Az idő előrehaladtával azonban egyre inkább igazolódni látszik – fogalmazta meg lapunknak a főépítész –, hogy az építményt igencsak ideális helyre tervezték. A város zajától kívül eső övezetet az ezredforduló után fölpörgő autóforgalom kapcsolta be a település vérkeringésébe. Napjainkban pedig már az Avas lábánál fekvő diszkontok és áruházak is rámutatnak: az egyetemisták és a tapolcaiak szükségletei nyomán fokozódó kereskedelmi és szolgáltatói hangsúlyt nyer a környék.
A Futó utca olyan funkcióváltáson esett és esik át a főépítész meglátása alapján, ami egyértelmű utat jelöl ki a tárgyalt zöldterületnek. Hovatovább, hosszú távon – állapította meg Szunyogh László – a kohászat helyén majdan megvalósuló barnamezős újraiparosítás is elkerülhetetlenné teszi, hogy az utcát négysávosítsák. Az eddig ilyen-olyan okokból továbbálló befektetőkből tehát egyszer csak akad valaki, aki meglátja a fantáziát a vázban.
