Ugrás a tartalomra

Nehéz helyzetben a Szimbiózis Alapítvány

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. szeptember 19. hétfő 15:48
Az áram, a gáz, az üzemanyag és a takarmány árának növekedése a Szimbiózis Alapítványt is nehéz helyzet elé állítja. Az áremelkedés több mint 74 millió forint többletkiadást jelent, amely a legnagyobb odafigyelés és spórolás mellett sem kigazdálkodható - tájékoztatta szerkesztőségünket az alapítvány. Mint írják, mindent megtesznek a költségek csökkentése érdekében, ez azonban önmagában nem elég. Külső segítség nélkül a működésük is veszélybe kerül.

A Baráthegyi Majorságban található nappali intézményük és konyhájuk egy fűtési körön működik, ide faelgázosító kazánt szereltek be. A Baráthegyi lakóotthonba szintén rendeltek egyet, folyamatban van a gépészeti terv készítése és a kazánház építése. Terveik szerint még a tél előtt elkészülnek vele. A martinkertvárosi lakóotthonukba is szeretnének beszerelni egy ilyen kazánt, itt azonban égető szükség lenne előbb az épület szigetelésére.

Az élelmiszerbanki adomány napi szállítása miatt beszereztek egy elektromos autót, ezen kívül vásároltak egy könnyű szekeret is, hogy amit tudnak, lóval szállítsanak majd. Eszközeik és állatállományuk egy részét értékesítik – amelyekre nincs feltétlenül szükség a napi működéshez.

Szimbiózis Alapítvány kiadások
A képre kattintva az infografikon nagyobb méretben is megtekinthető

 

Jelenleg a szolgáltatások összevonásán dolgoznak, annak érdekében, hogy a minimális és elengedhetetlen működési feltételek biztosítása mellett néhány épület részleges bezárásával csökkenthessék fűtés számláikat. Emellett pályázati és egyedi támogatási kérelmeket nyújtottak be a leginkább kitett, szigetelés nélküli ingatlanok energetikai korszerűsítésére.

Az alapítvány lakóotthonokat és támogatott lakhatást működtet Miskolcon fogyatékossággal élők számára. 5 házban 60 főt, nappali intézményeikben 150 embert segít. Több mint 500 fogyatékossággal élő személyt lát el különböző szociális és terápiás szolgáltatásokkal. Több mint 250 fogyatékos/megváltozott munkaképességű embert foglalkoztat.

Mindez veszélybe kerül, ha nem érkezik segítség, mivel a többletkiadás az említett költségmegtakarító intézkedések mellett sem kigazdálkodható.

(Borítóképünk illusztráció, a Baráthegyi Majorság egyik foglalkozásán készült. Fotó: Juhász Ákos)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!