Ugrás a tartalomra

Nyomon követik a vírust

Miskolc TV/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 30. szerda 17:25
Beindult az influenzafigyelő szolgálat. Aki közösségben tanul vagy dolgozik, annak a betegséggel szemben érdemes időben lépnie.

A megyében kilencven háziorvos követi nyomon a vírus terjedését és jelenti azt az országos tiszti főorvos felé. A rendelőkben egyelőre kevés a beteg, de az influenza elleni vakcina már elérhető. Az időben beadott védőoltás esetenként életet is menthet - hívják fel a figyelmet az orvosok.

- Mindenképpen fontosnak tartom, hogy a szükséges oltásokat ilyenkor, főleg az ilyen, fokozottan expozíciónak kitett kollegák, emberek megkapják, hiszen nekünk is védekeznünk kell a fertőzések ellen, és nagyon sok emberrel találkozunk egy nap, főleg beteg emberekkel – nyilatkozta Sipos Zita, foglalkozás-egészségügyi rezidens, neurológus szakorvos.

Az egyetemen dolgozóknak is javasolják a védőoltást. Még most, ugyanis az immunitás kialakulásához minimum két hét szükséges. - Jelenleg influenzaszerű tünetek sincsenek, főleg légúti, de inkább bakteriális fertőzésekkel találkozunk, ritkábban vírusfertőzésekkel, de ezek még biztos, hogy nem influenza tünetei egyik sem – tájékoztatott Felszeghi Sára, a Miskolci Egyetem Foglalkozás-Egészségügyi Központjának szakfelügyelő főorvosa.

Az oltóanyag krónikus betegeknek, 60 éven felülieknek ingyenes. Mások patikában válthatják ki, amit szintén a háziorvos ad be. Az oltóanyag egyedi kiszerelésű, az összetétel évente változik. A betegség terjedését viszont hetente figyelik a szakemberek. A figyelőszolgálat egy hónapja indult be.

- A megyében több mint kilencven háziorvos jelenti folyamatosan hetente egyszer az elmúlt héten a hozzá influenzaszerű megbetegedéssel fordulók számát, korcsoportját, a tüneteket, ilyen módon tudjuk nyomon követni, hogy vajon influenzaszerű megbetegedések fordulnak-e elő egyáltalán a megyében, mely területeken fordulnak elő, esetleg van-e közösségi halmozódás, ezeket mind nyomon követjük – mondta Asztalos Ágnes, a Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának tiszti főorvosa.

Egyelőre kevesen fordultak orvoshoz, a hűvösebb időjárás viszont a betegségek terjedését is magával hozza. A legutóbbi jelentés szerint hazánkban az influenza vírus még nem jelent meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!