Ugrás a tartalomra

Nyomtatókat adományozott rászorulóknak a kormányhivatal

Létrehozva
A kormányhivatal úgy fogalmaz: számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, és a környezetvédelem, ezzel az akcióval pedig mindkét irányba újabb lépést tett. 
Kép
Fotók: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal

Százhatvan feleslegessé vált nyomtatót ajánl fel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal jótékony célra a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének közreműködésével - írja közleményében a szervezet. Mint fogalmaztak: a kormányhivatal az elmúlt évben komoly eredményeket ért el munkafolyamatainak digitalizálásában, és kétharmadával csökkentette a papírfelhasználást. 

– Napról napra hatékonyabbá kell válnunk – fogalmazta meg a Kormányhivatal célkitűzését Alakszai Zoltán főispán. "Ennek érdekében egyszerűsítettük, digitalizáltuk munkafolyamatainkat, így a jövőben még több energiát és időt tudunk szánni a hozzánk fordulók ügyeinek intézésére. Ez nemcsak ügyfélbarát megoldás, hanem környezetkímélő, gazdaságos és gyorsabb is – részletezi. A főispán rámutatott, harmadára csökkentették a papírfelhasználásukat, ami több mint kétmillió A/4-es papír megtakarítását jelenti.

A kormányhivatal további lépéseket kíván tenni a környezettudatosság felé. – Folyamatban van a teljes hivatali struktúra „posta hibrid” szolgáltatáshoz történő csatlakoztatása, melynek köszönhetően a jövőben tovább csökkenthetjük a nyomatszámainkat. A postai hibrid szolgáltatásnak köszönhetően kollégáim elektronikusan készítik el az ügyfeleknek kiküldendő okiratokat, és – az elektronikus aláírást követően – elektronikusan továbbítják a postának, ahol kinyomtatva kézbesítik ügyfeleinknek. Idén ezzel is további jelentős mértékben csökkentjük a nyomatszámunkat és a költségeinket – részletezi a főispán.

Kép

Amint írják, a szervezet számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, amiben nagy segítségére van a Magyar Vöröskereszt Vármegyei Szervezete. "A karácsonyi cipősdoboz akciót követően, ezúttal a százhatvan nyomtató megfelelő helyre való eljutásában nyújt segítséget a szervezet" - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.