Ugrás a tartalomra

Rali ob: két helyszínen, nézők előtt a következő futam

MTI
Utoljára módosítva
2021. május 13. csütörtök 09:44
Nézők jelenlétében rendezik meg a Mercarius rali országos bajnokság idei szezonjának második futamát a hét végén Egerben és Ózdon, a versenyre több mint 200 páros adta le a nevezését.
Már nézők előtt versenyezhetnek Hadikék az ózdi futamon

Az eseménynek először ad otthont közösen a két település, amely korábban külön-külön már többször volt házigazdája országos bajnoki fordulónak. A koronavírus-járvány több mint egy évvel ezelőtti kitörése óta első alkalommal rendeznek háromnapos viadalt az ob-n, a pénteki prológra Ózdon kerül sor, szombaton a város környékén versenyez a mezőny, amely aztán vasárnap Eger térségében folytatja a száguldást, az ünnepélyes eredményhirdetés pedig a Dobó téren lesz majd.

"A jelenlegi törvényi szabályozás szerint védettségi igazolvánnyal, vagy oltási igazolással látogatható lesz a verseny. Nagyon várjuk már, hogy a közönség visszatérhessen a pályák szélére, és reményeink szerint ismét több tízezren tekintik majd meg a versenyt a helyszínen" - mondta Adamovits Márk főszervező. Hozzátette, az indulók létszáma alapján is érzékelhető, hogy a korlátozások enyhítésével az érdeklődés is megnőtt az ob-futamok iránt.

A versenyen az idénynyitó Boldogkő-ralihoz hasonlóan ismét rajthoz áll a Citroen Rally Team Hungary színeiben a norvég Mads Östberg, Torstein Eriksen duó, amely címvédő a világbajnokság WRC2-es kategóriájában. Ugyanennek a géposztálynak a 2018-as vb-győztese, a cseh Jan Kopecky szintén indul, mégpedig egy Skoda Fabia Rally2 EVO volánja mögött, oldalán Jan Hlousek honfitárs-navigátorával.

A hazai élmenők közül ott lesz a viadalon többek között a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián páros (Ford Fiesta R5), a tavaly abszolútban második Turán Frigyes, Bagaméri László kettős (Next Auto Polo R5), a Velenczei Ádám, Bacigal Igor duó (Skoda Fabia R5), de rajthoz áll a négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is egy Mitsubishi Lancerrel.

Az Eger-Ózd rali teljes versenytávja 170 kilométer, a pénteki prológ után (1,2 km) szombaton Ózd környékén hat gyorsasági szakaszra (90 km) kerül sor, vasárnap pedig Eger térségében nyolc szakaszt (78,7 km) rendeznek meg.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke