A detonáció az épület tetőszerkezetét is elmozdította, és a ház egyik helyiségében kisebb tűz keletkezett. A helyszínre a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik egy vízsugárral rövid időn belül eloltották a lángokat, majd hozzáláttak a tűzoltási utómunkálatokhoz. A helyszínen szerzett információink szerint este fél 10 előtt nem sokkal egy itt élő férfi öngyilkossági szándékkal robbantotta fel a lakásban lévő gázpalackot. Sérülései miatt a mentők kórházba szállították.
Robbanás és tűz egy miskolci lakásban
Létrehozva
Robbanás történt egy miskolci házban csütörtök este, a Miskolc külvárosában húzódó Ruzsini utcában.
Ez is érdekelhet
Szabadnapon is szolgálnak
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.