Ugrás a tartalomra

Saját logójára kért védjegyoltalmat a Spider

Létrehozva
A logó mellett a Spider Mentőcsoport név kizárólagos használatára is benyújtotta kérelmét Lehoczki-Spider László.
Kép
Binda Nikoletta kutyájával Nózival és Lehoczki László kutyájával Hope-pal. Fotó: Mocsári László

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala védjegyoltalmat adott a Spider Mentőcsoport logójára és a Spider Mentőcsoport név használatára. Amennyiben a döntés 30 nap múlva jogerőre emelkedik, akkor a logó és a név kizárólagos használatára Lehoczki-Spider László és az általa vezetett mentőcsoport jogosult. Az eljárás részleteiről, és hogy annak elindítására miért volt szükség, nála tudakozódtunk.

- A Spider Mentőcsoportot, hosszabb nevén a Miskolci Speciális Felderítő- és Mentőcsoportot 1996 júliusában alapítottam meg, és én magam vezetem a mai napig. Sok helyen jártam külföldön, ahol nem volt praktikus a hosszú név, ezért egy idő után már csak a Spider Mentőcsoport, illetve angolul a Spider Hungarian Rescue Team nevet használtuk. A mentőcsoport logóját is én találtam ki, és rajzoltam meg saját kezűleg. Tehát az én szellemi termékem. Azóta a ruhánkon ennek a magyar, illetve angol verziója található. Ez alapján azonosítanak bennünket Magyarországon és külföldön – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a Spider nevet anyakönyv szerint is büszkén viseli, azaz Lehoczki-Spider László.

Majd elmondta, hogy a Spider Mentőcsoport nem jogi személy, hanem civil szerveződés. Továbbá, hogy 2016-ban megalakult a Spider Mentőcsoport Támogatói Egyesület, amelynek a mentőcsoport támogatása mellett például az lett volna a feladata, hogy koordinálja a rendőrség és a Spider Mentőcsoport közötti tevékenységet.

Kép
A védjegyoltalán alá helyezett Spider-logo. 

– Már egy ideje saját költségen járunk menteni, mert az adó 1 százalékot a támogatói egyesület vette fel a Spider Mentőcsoport logója alatt, és maga a mentőcsoport nem kapott támogatást – tudatta velünk. – A védjegy-bejelentésemmel kapcsolatban is felszólaltak, mert a logót véglegesen a maguk használatára akarták megkapni, jogosulatlanul. Beadtak egy nyilatkozatot, amely azt tartalmazta, hogy a logót nem én alkottam, mivel számítógépen a Rosvig Kft. szerkesztette meg – fejtette ki.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal döntésében a következőképpen fogalmazott: a hivatal „a védjegybejelentés tárgyát képező megjelölést védjegyként lajstromozza. A hivatal a Spider Mentőcsoport Támogató Egyesület felszólalását megalapozatlannak találja.”

Szintén kifejtette a hivatal, hogy „A Ptk. 2:42. paragrafusának második (2) bekezdése értelmében az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A Ptk. 2:43. paragrafusának f) pontja szerint a személyiségi jogok sérelmét jelenti a névviseléshez való jog megsértése. A jogosult célja a névviseléssel az, hogy magát másoktól elkülönítésre alkalmas módon megjelölje, s ekként biztosítsa, hogy a név alapján csakis őt lehessen felismerni. A Ptk. 3:6. paragrafusának (1) bekezdése rögzíti, hogy a jogi személy nevének olyan mértékben kell különböznie a korábban nyilvántartásba vett más jogi személy elnevezésétől, hogy azzal ne legyen összetéveszthető.”

- Nagyon sajnálom, hogy több mint két évet kellet várni arra, ami nyilvánvaló, de örülök, hogy végre ezt a hivatal is elismerte! Büszke vagyok a logóra, a csapatomra és a Spider névre – summázta Lehoczki-Spider László.

Ez is érdekelhet

Ha piacolnál pünkösdkor: így tart nyitva a miskolci Búza téri piac
MiskolcGazdaságÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége alatt is sokan keresik majd a friss zöldségeket, gyümölcsöket, virágokat és őstermelői termékeket Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok közzétette ünnepi nyitvatartását, amely több ponton eltér a megszokott rendtől.
A szezon legjobban sikerült versenyén van túl a Harc- és Táncművészet SE
MiskolcSportSzabadidő
Fantasztikus sikerek: 91 éremesélyes gyermekkel zárta az évad legfontosabb versenyét a Harc- és Táncművészet SE.
18. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia
Mikroműanyagok, klímaváltozás, energiaválság – fiatalok kerestek megoldást fontos problémákra Miskolcon
MiskolcBelföldGazdaságOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénTudomány
A 18. Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát rendezték meg a Miskolci Egyetemen, amelyen 39 diák vett részt az ország minden részéről, köztük többen Miskolcról.
Irodalmi zenei pikniket rendeznek szombaton Hejőcsabán
MiskolcKultúraSzabadidő
A produkciók között lesz gitárkoncert, megzenésített versek, fellépnek a Miskolci Senior Örömtáncosok és a Zenita énekesei. A rendezvényen megemlékeznek az áprilisban elhunyt Sebő Ferenc, Kossuth-díjas művészről.