Ugrás a tartalomra

Simon Gábor: a miskolci demokraták elutasítják a gyűlöletbeszéd minden formáját

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. július 28. csütörtök 11:17
"A Fidesz helyi politikusaitól azt kérdezem: hallgatásukkal aktív részesei akarnak lenni Orbán Viktor fajvédelmi terveinek, vagy az emberek egyenlőségének alapelvét értékként tekintve ők sem hallgatnak tovább?" - írta szerkesztőségünkhöz is eljuttatott nyílt levelében Simon Gábor, az MSZP Miskolc városi elnöke.
Simon Gábor önkormányzati képviselő, az MSZP Miskolc városi elnöke

A levelet változtatás nélkül közöljük:

„A korábbi migráns- és Európa-ellenességből egy Goebbels-hez méltó, tiszta náci (…) nyíltan fajgyűlölő szöveget adsz elő – túlment a vállalhatóság határán” - ezt az állítást nem ellenzéki politikus, hanem Orbán Viktor egyik legközelebbi pártfogója, legrégebbi tanácsadója, Hegedüs Zsuzsa tette, aki ezekkel a szavakkal mondta fel miniszterelnöki megbízotti tisztségét. Még a kapcsolatát is megszakította a Fidesz elnökével a Tusványoson elhangzott, a fajok tisztaságáról és keveredéséről közölt „szégyenteljes állásfoglalása” miatt.

A közösségi médiában látható, hogy Orbán tusványosi beszéde a miskolci Fidesz politikusai számára is irányadó, másképpen nem idézték volna a Fidesz-elnök több állítását. Éppen csak azokat hagyták ki, amelyeket Orbán leköszönt tanácsadója is náci fajvédelmi állásfoglalásként minősített. Amelyek miatt több zsidó és roma érdekvédelmi szervezett szót emelt.

Éppen ezért magyarázatra és állásfoglalásra kérem a Fidesz helyi képviselőit.

Miért nem büszkélkednek választóik előtt Orbán náci beszédével, amelynek előzményei jól ismertek a városunkban, hiszen a Holokauszthoz vezető náci tömeggyilkosságok több ezer miskolci életét vették el?

Kérdezem a miskolci Fidesz politikusait: szándékosan hallgatják el, mert maguk is szégyenteljesnek tartják pártvezetőjük szavait, vagy teljes mértékben azonosulnak azzal?

Hegedüs Zsuzsa a fajvédelmi állításokat hangoztató Orbánt a következő szavakkal figyelmeztette a 6 millió zsidó halálát okozó Holokausztra:

„Ez a borzalom csak azért történhetett meg, mert túl sokan hallgattak, amikor születőben volt az a fajta gyűlölködés, amire a nácik építettek.”

A miskolci demokraták elutasítják a gyűlöletbeszéd minden formáját, megjelenését, ezért tartom fontosnak időben felhívni a figyelmet a Fidesz-elnök által épített, az emberek tömegeit egymás ellen fordító veszélyre. Ugyanezt várjuk el a város közéletében dolgozó valamennyi képviselőitől.

A Fidesz helyi politikusaitól ezért azt kérdezem: hallgatásukkal aktív részesei akarnak lenni Orbán fajvédelmi terveinek, vagy az emberek egyenlőségének alapelvét értékként tekintve ők sem hallgatnak tovább – megtagadják pártvezetőjük embertelen nézeteit és a további engedelmességet? - zárul Simon Gábor önkormányzati képviselő, az MSZP Miskolc városi elnökének nyílt levele.

Kevert faj

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszéde sokaknál kiverte a biztosítékot. Leginkább az a rész okozott közfelháborodást, amikor a fajok keveredéséről beszélt a kormányfő, aki kettéválasztotta Európát: az egyik fele egy olyan világ, ahol európai és azon kívüli népek élnek együtt.

„Ezek az országok nem nemzetek, népek konglomerátuma. Nem a Nyugat, hanem a poszt-nyugat. És 2050 körül be is következik a végső demográfiai váltás.”

- „Európa másik fele, mi, közép-európaiak vagyunk.” A két fél között egy csata zajlik. Mi ugyan tettünk ajánlatot, hogy hagyjuk békén egymást, mindenki döntsön maga arról, kivel szeretne élni, de visszautasították, és csata zajlik, hogy olyanná tegyenek bennünket, mint ők. Brüsszel a Soros-csapatokkal ránk akarják kényszeríteni a migránsokat – mondta Orbán.

A miniszterelnök szerint az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él. Orbán azt mondta, ez szemfényvesztés. Van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, és ahol európai népek keverednek, mint a Kárpát-medence.

„Mi nem vagyunk kevert fajúak” – mondta, hozzátéve: "és nem is akarunk azok lenni".

"Uszítás és hergelés"

A miniszterelnöki beszéd ellen széles körű tiltakozás indult, még Hegedüs Zsuzsa, Orbán egyik legrégebbi tanácsadója is lemondott miatta.

Korábban az ellenzéki pártok is keményen ostorozták a kormányfőt a kijelentései miatt. A Demokratikus Koalíció tömören csak annyit írt, hogy „beteg embernek nem tanácsot adunk, hanem gyógyszert.” A Momentum szerint Orbán Viktor „ismételten megmutatta, hogy nem ért máshoz, csak uszításhoz és hergeléshez, miközben olyan valós problémákkal kellene foglalkoznia, mint a magyar emberek megélhetése és az országunkat sújtó szociális válság.” Jámbor András szerint „messze ez volt eddig Orbán intellektuálisan legsilányabb tusványosi beszéde. Jól értem, ha nem műtik át az óvodásokat és marad a kerítés, akkor nem lesz gazdasági visszaesés?” Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere József Attilát idézte: „Török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e multnak már adósa / szelíd jövővel – mai magyarok! (József Attila – A Dunánál, részlet)”.

További hírek

Olvasnivaló