Ugrás a tartalomra

A szakma csúcsa már a kilátó alját is méltatja

Létrehozva
Körívekre szerkesztett, tágas közösségi épületet nyert a borsodi megyeszékhely - fogalmaz az országos szakmai portál.
Kép
Felvételek: magyarepitok.hu

Nem csupán az Épkar Zrt. munkájával megőrzött Avasi kilátó második emeleti, 225 négyzetméteres „presszója” nyújt mára lehetőséget a borsodi tájban és a városi panorámában való elmerülésre, de elkészült a kilátót övező, enyhén lejtő intenzív zöldtetővel amfiteátrum-szerűen a városra forduló, többfunkciós épület is - e sorokkal köszönti a Miskolc emblematikus kilátójának lábánál tapasztaltakat a magyarepitok.hu.

Ahogy a népszerű szakmai portálon leírják: koncentrikus körcikkelyekre szerkesztett épületet emelt a kivitelező, amelynek egyenetlen elosztású beugratásokkal karakteressé emelt, a markáns vasbeton vázat sejteni engedő homlokzatát a kilátó felé vezető széles lépcsősor osztja két, funkciójában is elkülönülő részre. Az erőteljes fény-árnyék hatásokkal játszó, váltakozó szintmagasságú épület felületképzése és kompozíciója egyaránt az ókori amfiteátrumok romjainak parafrázisa, amelyben a kivitelező vendéglátó egységet, komfortpontokat, valamint információs kiállító teret hozhatott létre, összesen 1021 négyzetméteren.

A város és a kilátó felől természetes dombnak tetsző együttes délen húzódó, völgy felőli oldalán 50 adagos főzőkonyhával ellátott, több oldalról megközelíthető étterem húzódik meg hatalmas, két pillér-gerenda elemmel osztott terasszal. A nyugati oldalon az étteremhez tartozó irodák, a szociális helyiségek, illetve a személy- és teherforgalom helyiségei zárják az épületet, amelynek kivitelezése komoly kihívásokat is tartogatott. Amint Stupeczky Attila építésvezető beavatta a magyarepito.hu-t a részletekbe:

„az altalaj rossz teherbírása miatt komplett talajcserét kellett végrehajtanunk, a külső térburkolat alatt pedig szintén az elégtelen talajtömörség végett cementes talajstabilizálást kellett készíteni.”

Kép

Egyik fő attrakcióként – az akadálymentesség biztosítása mellett – a fejlesztés során a kilátó földszinti, szabadtéri teraszát alkalmassá tették szabadtéri előadóestek, zenei rendezvények, koncertek vagy épp fogadások megtartására is, így Miskolc mára nemcsak visszakaphatta jelképének számító kilátóját, de újabb közösséget szolgáló, karakteres épülettel is gazdagodott a város lakossága - olvasható a cikkben.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.