Szerződést hosszabbított belső védőjével a DVTK
A DVTK és Bárdos Bence három évvel meghosszabbította a klub és a labdarúgó között nyáron lejáró szerződést – jelentették be a felek a klub hivatalos oldalán hétfőn.
– Ahogy már többször elmondtam, az értékeinket szeretnénk a sorainkban tudni a jövőben is, ezért az idők során meghatározó játékossá váló Bárdos Bence szerződését 2028 nyaráig meghosszabbítottuk – mondta Horváth Csenger sportigazgató, hozzátéve: folyamatosan elemzik a keret tagjainak teljesítményét, és a mért adatokon is látszik, hogy a most hosszabbító védő folyamatosan javuló teljesítményt nyújt.
– A saját nevelésű játékos nagy értékünk, mert magas, kiváló hozzáállású ballábas belső védőként minőséget képvisel a szűk magyar piacon. A stílusváltás következtében még inkább érvényre juthatnak az erényei, és a domináló játék során tovább tud fejlődni. Nem csak a védekezésben, hanem a játék építésében is előrelépést várunk tőle, mert rendelkezik az ehhez szükséges minden adottsággal – tette hozzá a sportigazgató.
– Egy pillanatig nem gondolkodtam, hogy elfogadom-e a hosszabbítást – mondta Bárdos Bence. – Igyekszem a pályán meghálálni a bizalmat, illetve azon kívül is segíteni a hozzám hasonló, saját nevelésű fiatalokat, hogy ők is megragadjanak az élvonalban.