Ugrás a tartalomra

SzimbióZip’s: minden korty prémium sör elé egy falat baráthegyi kecskesajt

Bódogh Dávid / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2023. május 07. vasárnap 11:02
Májusban nagyszabású együttműködés veszi kezdetét a Zip's Beer & Tapas és a Szimbiózis Alapítvány között. 
Fotók: Mocsári László

Egyrészt az alapítvány termékei felkerülnek a tapas bár étlapjára, másrészt május hónapban egy támogatói akciót is indít a vendéglátóhely – erről számoltak be a felek péntek délután a Széchenyi István u. 26. szám alatti vendéglátóhelyen.

Ennek értelmében a vállalkozás minden elfogyasztott pohár sör után húsz forinttal támogatja a Szimbiózis Alapítványt. A vendégek a csapolt sör után is kapnak kupakot, amelyet a kihelyezett gyűjtőládába dobhatnak – összesítés: hó végén.

Mint azt az üzletvezető hangsúlyozta: a Zip's Beer & Tapastól ugyan eddig sem állt távol az efféle támogatói együttműködés, az alapítvány tevékenységére igazán mégis csupán a közelmúltban figyeltek fel, s keresték fel őket tenni akaró jó szándékukkal.

Majd amint tudomást szereztek a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő foglalkoztatottak által előállított minőségi termékekről – ecsetelte Tar Gergő –, nem is volt kérdés, hogy felvásárolnak a Baráthegyi Majorság védjegyes kecskesajtjaiból, lekvárjaiból és szörpjeiből. Hozzátette: annál is inkább, miután céljuk, hogy minél inkább helyben előállított élelmiszert tartalmazzanak a söreik mellé felszolgált fogásaik.

– Minden együttműködés fontos, különösen, ha az gazdasági és szociális szereplők között köttetik – vélekedett a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a társadalmi szolidaritás innovatív példájának nevezte az akciót; és amelytől azt várja, hogy a vendégek tovább népszerűsítik majd a majorsági termékeket.

Jakubinyi László úgy vélekedett, egy-egy ehhez hasonló kezdeményezés mindenki számára megtérülő befektetés, hiszen rávilágít arra, hogy a fogyatékos emberek is képesek valódi értéket teremteni.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!