Tanévnyitó virrasztást tartottak Miskolcon
Merucza Tibor Alex, az ADOM Diákmozgalom kommunikációs elnöke emlékeztetett, több mint egy éve demonstrálnak folyamatosan, a kormányzat ennek ellenére elfogadta a köznyelvben státusztörvénynek nevezett új pedagóguséletpálya-törvényt, amivel véleményük szerint "teljesen felborította a status quo-t".
- Jelenleg 16 ezer pedagógusállás betöltetlen, de ez a szám csak növekedni fog. A Hősök terei virrasztásunk egyben emlékezés is: kötelességünknek érezzük ugyanis, hogy megemlékezzünk a már felmondott, vagy most felmondó pedagógusokról, a tanár nélkül maradt diákokról - fogalmazott.
Hozzátette, hazánkban a rendszerváltás óta "ez lesz a legválságosabb tanév", és a helyzetet csak rontja "a kormányzat kontraproduktív, bosszúálló hozzáállása".
Az 12 órás virrasztás kapcsán elmondta, a tanárhiány évek óta probléma Magyarországon, ők pedig diákokként szintén évek óta küzdenek a helyzet javítása érdekében.
- Aktívan kiállunk a tanáraink mellett - húzta alá.
Végül felhívta a figyelmet arra, hogy idén is keresik Magyarország "legszabadabb emberét": a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) 2019 óta minden évben megkeresi és a Szabad-díjat adja azoknak a hétköznapi hősöknek – embereknek és közösségeknek –, akik a saját környezetükben a legtöbbet tették és teszik azért, hogy Magyarország igazságosabb és élhetőbb hely legyen. Idén az ADOM Diákmozgalom is ott van a jelöltek között. Szavazni ITT tudunk rájuk.
A Helyi Civilek Szövetségének elnökségi tagja, Demeter Márk Szerencsről érkezett, véleménye szerint a státusztörvény "beverte az oktatás koporsójába az utolsó szöget". Sokan távoztak a pályáról, mások mellett a bérek miatt is.
- Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan létezhet az, hogy a 21. században Európa közepén egy szuverén ország, ami papíron jó gazdasági mutatókkal rendelkezik, önerőből nem képes megfizetni a saját tanárait. Miközben propagandára, paksi fejlesztésre, a Vodafone megvásárlására, akkumulátorgyáraknak nyújtott adókedvezményre százmilliárdok jutnak - mondta.
- Miért pont a tanároknak nem jut? - vetette fel, hozzátéve, hogy a nyugdíjasok tartják életben a magyar oktatást, akiket visszahívtak, közel 80 évesen is.
- A tanárhiányt leghamarabb a vidék fogja megérezni - vélekedett.
"Legyünk szolidárisak egymással, a jövőnk a tét" - zárta beszédét.
A rövid beszédeket követően 18:48-kor - ahogy a szervezők hívták: a "szabadság percében" -egy kockás zászlót vontak fel a Hősök terén.
A résztvevők azt vállalták péntek este, hogy 12 órán át, szombat reggel 6 óráig virrasztanak, ez alatt kötetlenül beszélgethettek.
Budapesten országos tanévnyitót tartottak pénteken a Kossuth téren. A szervezők azt mondták, hogy ez nem egy tüntetés volt, hanem egy "felkészítő demonstráció" a szeptember 15-ei demokrácia napi tüntetésre. Az Országos Tanévnyitó főszervezője az Egységes Diákfront, a Civil Bázis és a PDSZ volt.
Ez volt az Országos Közös Akarat című projektjük keretében az első esemény. Ez egy szolidaritási platform, amiben a csatlakozó szervezetek kiállnak egymásért. Cél a kommunikáció, illetve rendezvények egységesítése és koordinálása. Közös pontokat fogalmaznak meg az élet különböző területein - most éppen az oktatásnál -, amiket közösen képviselnek rendezett formában. A kezdeményezés nem egy új szervezet vagy mozgalom, minden csatlakozó szervezet megtartja az identitását, az OKA csupán a koordináció keretét adja meg.
Az alapítótagok a következő szervezetek: EDF, PDSZ, Civil Bázis, Fridays for Future, MKKSZ, Miután felmondtam, Igazgyöngy Alapítvány, Nyomtass te is!, Padtársak, Roma Parlament, Újroma Innovációs Alapítvány, Oktatással a Demokráciáért Alapítvány (OKA).