Ugrás a tartalomra

Tortával, tombolával, társassal ünnepeltek

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2023. február 22. szerda 14:00
Februárban ünnepelte hetedik születésnapját Miskolc társasjáték klubja.
Az ünnepi klubesten játékos kvízt is tartottak.

Ha manapság azt mondjuk, hogy kocka, nem egy mértani test ugrik be először a harminc évnél fiatalabbak körében, sőt nem is Rubik Ernő világhírű találmánya. Ez a kifejezés a „kockafej” rövidítéseként terjedt el, ami az angol geek, vagyis stréber szó magyar átültetése. Eredetileg azokra a személyekre használták, akik az egészségesnek vélt szintnél jobban mélyültek el egy adott dologban – főként műszaki területen. Nem meglepő tehát, hogy a világ legsikeresebb kockájának Bill Gatest tartják. Az idők során azonban tágabb értelmezést kapott a kifejezés: például a képregények, mangák, animék, rajzfilmek, sorozatok, filmek, lelkes rajongóit és az úgynevezett gémereket is ide sorolják. Utóbbi „kasztba” a játékosok tartoznak, legyen szó számítógépes, konzolos, vagy akár táblajátékokról. Az alábbiakban pedig a Venn-diagram azon metszetéről lesz szó, ahol a kocka és a dobókocka találkoznak.

Képek: Magánarchívum

Nem is hinnénk, évente hány új megjelenés érkezik társasjáték fronton. Ahhoz, hogy nagyságrendi fogalmunk legyen, talán elég ennyi, hogy a Board Game Geek társasjátékos oldal 142900 különböző játékot jegyez és rangsorol a felhasználói visszajelzések szerint. Ezeknek azonban csak töredéke jelenik meg magyar fordításban. Ám még így is kijelenthető, hogy a társasjátékos hobbinak hazánkban is egyre bővülő törzsközönsége van. Elég csak megnézni az áruházak kínálatát: mára mindegyik nagyobb üzletránc ráfeküdt a témára. A paletta széles: a gyors parti játékokon keresztül az egészestés agyégető stratégiai játékokig mindent beszerezhetünk nagybevásárlás közben.

Egyes megjelenések annyira népszerűvé váltak, hogy országos bajnokságokat is indítanak belőlük. Kicsit olyan az egész, mint a pc játékok világa, annyi különbséggel, hogy a Mars Terraformálását kevesebben Twitch-elik, mint mondjuk a CS-Go-t. Meg persze a társasozással nem csak virtuális közösségeket lehet kialakítani, hanem hús-vér kapcsolatokat is.

Miskolcon például hét éve működik folyamatosan társasjáték klub, amelyet korábbi cikkeinkben már jól be is mutattunk az olvasóinknak, például ITT, ITT és ITT. A Gémeskút most új helyen, a Szécenyi út 56. alatt várja az érdeklődőket minden csütörtökön 16.30-tól. Aki szeretne megismerkedni az újvonalas (értsd, nem Monopoly) játékokkal, azoknak remek hétközi szórakozást nyújthatnak a klubalkalmak.
Bár a hely új, a születésnap a már megszokott mederben folyt: a társasozás mellett csapat kvízzel, tortával, és tombolával készültek a szervezők.

- Harminchárman voltunk papír szerint – mondta Puskás Tibor, a Gémeskút egyik alapítója az esemény kapcsán, hozzátéve a költözés nem nagyon befolyásolta a klubéletet.
- Rövid idő alatt átszokott mindenki, hiszen a főszerep úgyis mindig a játékoké és a közösségé, nem a helyé.

A billiárdasztal is szerepet kapott.

A Gémeskútnak nagyjából hatvan állandó tagja van, míg csütörtökönként általában 20-25 ember ül össze. 

- Az elmúlt időszakban megnőtt az érdeklődés, többek is rendszeres taggá váltak, olyanok, akik nemrégiben jártak nálunk először. Sajnos mindig vannak távozók is, messzire költözők, vagy olyanok, akik a megváltozott családi helyzetük miatt nem tudnak jönni. Azonban idővel mindenki visszatér egy-egy játékra.
Puskás Tibor azt is elmondta, az ünnepi kvízen melyik volt a kedvenc kérdése. 

- Leginkább a vicces kérdéseket szeretem, de most talán az anagrammás tetszett legjobban. Társasjátékok betűit kevertük össze, és raktunk ki belőle értelmes szavakat.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!