Ugrás a tartalomra

Tudatos vásárlás és tartalmas kikapcsolódás – Termelői Nap a belvárosban

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 06. csütörtök 14:23
A hamarosan iskolás korba lépő (öt éves) Termelői Nap augusztus 16-án ismét várja az érdeklődőket. A közkedvelt helyi termelők finomságai mellett a Nahaj Akusztik koncertje, latin fitnesz bemutató és az „állati jó” kézműves foglalkozások miatt is érdemes lesz kilátogatni az Erzsébet térre. A hontalan állatok világnapja alkalmából ezúttal a gazdit kereső négylábúak kerülnek középpontba, így örökbefogadásra is lehetőség lesz majd.
Minap-archív | Fotó: Végh Csaba

Reggel 9 és délután 1 óra között várunk mindenkit az Erzsébet téren, ahol beszerezhetik kedvenc kézműves portékájukat, és a minőségi bio élelmiszereket. Ez a nap nem csak a bevásárlásról szól. Egy egész délelőttöt eltölthetnek itt a miskolciak és a távolabbról érkezők is, a család apraját-nagyját programokkal várják – tájékoztatta lapunkat Almási Beatrix, a Miskolci Kulturális Központ kommunikációs menedzsere.

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány munkatársai a felelős állattartással ismertetik meg az érdeklődőket, szó lesz arról is, hogy miért is jó menhelyről örökbe fogadni, és olyan ebek is érkeznek, akik szerető gazdira várnak. Talán pont a Termelői Napon találnak egymásra.

A gyerekek a kézműves asztaloknál különböző állatos színezőkkel és ügyességi feladatokkal tölthetik a délelőttöt. A felnőttek megismerhetik a „szórakoztató anyacsinosítót”, a hordozós latin fitneszt, amikor az édesanyák kisbabájukkal együtt mozognak. A Nahaj Akusztik koncertje pedig karib-tengeri hangulatot varázsol az Erzsébet térre.

– Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy a miskolciak a Termelői Napot a szívükbe zárták. Jó hangulatú közösségi program, amely találkozási lehetőséget biztosít a helyi termelők, kézműves alkotók és vásárlók között, mindemellett kellemes kikapcsolódást kínál a vasárnap délelőttre – tette hozzá a kommunikációs menedzser.

Program:

10:00 Flashmob „hordozott koalabébikkel”
11:00 Nahaj Akusztik reggae koncertje.

További hírek

Olvasnivaló

Programok