Ugrás a tartalomra

Tudományos eredményeikkel javítanák a betegellátás színvonalát

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. június 16. csütörtök 18:41
Miskolc ad otthont az ESZOK - LII. Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusának június 16. és 18. között. A tanácskozásra szinte az egész országból érkeztek szakemberek.
Fotó: Horváth Csongor


Három napon át a hazai egészségügy jeles képviselői üléseznek a városban. Csaknem 350 regisztrált résztvevővel rendezik meg az Egészségügyi Szakdolgozók 52. Országos Kongresszusát, amelynek a Miskolci Egyetem ad otthont.
 
A rendezvényt a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Kongresszusi Szervezőbizottsága idén a megújulás, az újrakezdés, az építkezés szellemében hirdette meg. A programot Révész János, az intézmény főigazgatója nyitotta meg, aki örömét fejezte ki, hogy a megyei kórház adhat otthont idén az Egészségügyi Szakdolgozók Kongresszusának.

Révész János. Fotó: Horváth Csongor


-  Általában a tudományos rendezvények két okból fontosak nekünk. Egyrészt tudjuk népszerűsíteni a saját régiónkat, a saját kórházunkat, be tudunk mutatkozni, ezáltal magát az intézményt és a régiót sokkal vonzóbbá tudjuk tenni a betegek és a turizmus számára. A másik dolog, amiért nagyon fontos, hogy a napi betegellátás szintje, és a napi aktuális tudományos színvonal között mindig van egy rés, és ez utóbbi az, ami tulajdonképpen a húzást jelenti. Ezt minél erőteljesebben tudjuk képviselni, akár írott formában, akár kongresszusoknak a formájában, a napi betegellátásnak a színvonala annál inkább javulni fog – mondta a főigazgató.

Varga Andrea. Fotó: Horváth Csongor


Ezt követően Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere szólt, aki méltatatta a megyei központi kórházban zajló gyógyító munkát, és az ott dolgozókat, valamint a város közép- és felsőfokú egészségügyi képzésében dolgozókat, résztvevőket.
Az ápolás szakma, a gyógyító- megelőző tevékenységek és az oktatás területén több tucat előadás hangzik majd el a következő napokban, de a pandémia, egészségügyet érintő nehézségeiről is szó lesz. 

További hírek

Olvasnivaló