Ugrás a tartalomra

Türelmi időt vezetnek be a parkolásban Miskolcon

Létrehozva
A Miskolc Holding egyelőre nem tervezi, hogy ingyenessé tegye a parkolást, ezzel is arra ösztönözve mindenkit, hogy saját és szerettei érdekében ne menjen az utcára – még autóval sem –, ha az nem feltétlenül szükséges.

Ugyanakkor segíteni szeretnék mindazokat, akik ezekben a vészterhes időkben kénytelenek szeretteikről – vagy másokat segítve egyedül élő idős emberekről, krónikus betegekről – gondoskodni, ételt, gyógyszert vinni nekik.

Ezért a Holding 15 perces türelmi időt vezet be a felszíni parkolókban Miskolc egész területén, arra kérve mindenkit, hogy megálláskor parkométerrel jelezze, vagy egy papírra írja fel, mikor érkezett a parkolóba, majd azt tegye jól látható helyre az autó szélvédője mögé. Az ilyen autósoknak az érkezéstől számított 15 percig nem kell bírságtól tartaniuk.

Fontos ugyanakkor, hogy ez az eljárás nem vonatkozik azokra, akik tilosban állnak meg, az emiatt kirótt bírság alól nem mentesít. Az intézkedés március 24-én, kedden reggel 8 órától lép életbe.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.