Ugrás a tartalomra

Új napelemparkot adtak át a megyei kórházban

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. október 11. hétfő 16:12
A beruházás mintegy százhetvennégy millió forintos uniós és állami támogatással valósult meg.

Több mint ezer napelemet telepítettek, ezek egy részét a kórház parkolójában. | Fotó: Juhász Ákos

Több mint ezer napelem, háromszáz kilovoltamper megtermelt energia, éves szintén 20-22 millió forintos megtakarítás – így néz ki számokban az az új fotovoltaikus napelempark, amit hétfőn adtak át a megyei központi kórházban.

Az intézmény főigazgatója az átadón a beruházás jelentőségéről beszélt. „Intézményünk az elmúlt években minden fejlesztése kapcsán szem előtt tartotta azt, hogy ökológiai lábnyomát minden létező módon csökkentse: a veszélyes hulladékok feldolgozása és a velük való gazdálkodás terén minden normatív szabályozórendszernek és törvényi előírásnak maximálisan megfelelünk és a fejlesztéseink során is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy azok energiafelhasználása a legalacsonyabb legyen. Végül, figyelünk arra is, hogy mekkora mennyiségű energiát használunk fel, és hogy az milyen forrásból származik – mondta a Révész János.

Révész János. | Fotó: Juhász Ákos

A térség országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén dinamikusan fejlődik és ennek egyre több kézzelfogható jele van.

– Az átadott napelempark hozzájárul a kórház környezettudatos működéséhez, ezáltal pedig a helyiek jólétéhez is. Próbálunk továbbra is mindent megtenni, hogy a megyében élők minden tekintetben a lehető legjobban éljenek, ezt a cél szolgálja az átadás előtt álló Miskolc-Kassa autópálya és az jelenleg is épülő Y-híd és a vonatkozó fejlesztések is – jelentette ki Csöbör Katalin.

A megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy a megye meghatározó egészségügyi intézménye is fontosnak tartja a megújuló energiaforrások használatát. „A napelem jelenleg az elérhető legzöldebb megoldás arra, hogy fedezzük energiaszükségletünket. Az így megtermelt energia az év bármely részében, bármilyen körülmények között rendelkezésre áll. Éppen ezért támogatta a megyei közgyűlés különböző uniós projekteken keresztül ilyen rendszerek kiépítését több helyen is” – mondta Bánné Gál Boglárka.

A megyei kórház új napelemparkját még 2019-ben kezdték el tervezni. A megvalósításhoz összesen 225 millió forint állt az intézmény rendelkezésére, melyből 174 millió forint volt az elnyert támogatás, 50 millió pedig az önerő – ezt már a kórház műszaki igazgatója mondta el.

– A beruházás során összesen 1022 napelemet szereltünk fel, ezeknek körülbelül felét az ápolási osztály, a régi fül-orr-gége osztály és a konyha tetejére, a többit pedig az egyik kórházi parkolóban alakítottuk meg egyedi tartószerkezetek segítségével. A kialakított új rendszer háromszáz kilovoltamperrel járul hozzá az intézményünk enegiafelhasználásához, ez az energiafelhasználás négy százalékát fedezi, és éves szintén 20-22 millió forintos megtakarítást jelent – mondta Breitenbach Sándor.

A megyei kórházban és tagintézményeiben 2015 óta összesen 5960 napelemet telepítettek, zömét uniós és állami támogatás igénybevételével. Ezek teljes villamosteljesítménye 1,6 Megawatt, ami az éves energiafelhasználásuk 8-9 százalékát fedezi: ez megközelítőleg 40-50 millió forintos megtakarítást eredményez az intézmény számára – zárta a műszaki igazgató.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!