Ugrás a tartalomra

Újdonságok is szerepelnek a Barlangfürdő megújulását tartalmazó tervekben

Létrehozva
Például padlófűtés kerülhet a barlangjáratokba.
Kép
barlangfürdő terv rudolf mihály martini emil
Bepillantás a tervekbe Fotó: Mocsári László

Hetek óta tart a megfeszített munka, aminek majd a legvégső eredménye az lesz, hogy újranyithat a tavaly szeptemberben tűzkárt szenvedett Miskolctapolca Barlangfürdő. Lehetőséget kaptunk arra, hogy egy picit betekintsünk a tervezési folyamatba, és néhány olyan részletet, újdonságot is megismertünk, ami nemcsak, hogy visszahozhatja a százezrek által látogatott fürdő varázsát, de még fokozhatja is azt.

Az újdonságok

A tervekről Rudolf Mihály építész számolt be megkeresésünkre pénteken. A szakember elmondta, először leporolták a régi terveket, az épület paramétereinek, adottságainak megismerésében maga az eredeti épület tervezője, Bodonyi Csaba volt a segítségükre (ő egyébként szintén szerepet vállal a felújítás tervezésében). A másik nagy segítséget az a lézerszkenneres vizsgálat adta, amit januárban végeztek el az épületben (erről bővebben ITT írtunk).

Felmérték azt is, hogy statikailag milyen károkat szenvedett a szerkezet. Megállapították, hogy amit a tűz nem pusztított el a terápiás részlegen, ott az oltás közben a víz összemosott mindent. Így aztán – Rudolf Mihály szavaival – mind az installációs elemek, mind a gépészeti és elektromos részek „kidobandóak”.

– Feltétlenül az a cél, hogy a 25 évvel ezelőtti terv „tériségét” megtartsuk, tehát ugyanaz a térélmény érje majd a látogatókat, mint korábban. A barlangjáratokat mindenképpen eredeti tériségükben és vízgépészeti lehetőségeikben szeretnénk visszaállítani – mondta.

Kép
Tavaly szeptemberi drónfotó a Barlangfürdőről. Fotó: Horváth Csongor

Rátért aztán az építész azokra az újdonságokra, amiket – a költségvetéstől függően – szeretnének megvalósítani. Ilyen az új padlóburkolati rend. Reményeik szerint megvalósulhat a padlófűtés a barlangjáratokban – ez korábban nem volt a Miskolctapolca Barlangfürdőben.

– Minden fürdőnél az az elv, hogy a fürdővíz hőmérsékleténél magasabb a levegő hőmérséklete. Ez a Barlangfürdőnél nem volt meg; a víz fűtötte a levegőt is eddig – mutatott rá.

Újdonság lehet még, hogy az öltözőkben az állmennyezet helyett egy átvilágítható, új szerkezetet javasolnak, ami képeivel „napfényt” hoz az öltözőkbe is. És lehetőség szerint lecserélnék az öltözőszekrényeket is. A fények mindenképpen megújulnak, meleg LED-fényekkel szeretnének világítani. A járatok szintén új megvilágítást kaphatnak.

– Nem akarunk sok színt belevinni, viszont a fények nagyon meg tudják határozni a járatok aknáit, magasságait láttatni tudják a látogatókkal – mondta.

A medencékben új vízalatti fényforrásokat építenének be, jelenleg is tartanak azok a mérések, amik megmutatják, hogy az eddigi vezetékek megmaradhatnak-e, vagy át kell fúrni a betonmedencéket.

Újdonság lehet majd, hogy a járatokban lévő medencék peremeit igyekeznek megmunkálni.

Mikor nyithat?

A Miskolci Fürdők Kft. vezetése több mint két hónapig közösen dolgozott a miskolci tervezőkkel azon, hogy mára elmondhassák: a Barlangfürdő felújítási, részleges újranyitási tendertervei elkészültek – osztotta meg lapunkkal az ügyvezető. Martini Emil hozzátette, a munkaterület megnyitását követő első fázisban az ő dolgozóik fognak dolgozni, majd hozzájuk csatlakozik a Miskolc Holding Zrt. műszaki csapata. Ezt követően veszi birtokba a munkaterületet a majdani kivitelező.

– El kell mondanunk, hogy nagy kihívás mindenki számára a feladat, hiszen tervezői szempontból akár fél-1 évet is igénybe vehet a tervezési fázis egy ilyen létesítmény esetében. Nekünk azonban nem volt erre ennyi időnk, gyorsan kellett cselekedni – hangsúlyozta.

Megtudtuk, hogy első ütemben, még a szezonban megnyitnak egy barlangi részt, a külső medencékkel együtt. Az ügyvezető hozzátette: azon dolgoznak, hogy 2025 végére a fürdőcsarnokkal együtt a teljes attrakciót megnyithassák.

Kép
Horváth Csongor ikonikus fotója a tűzről

Kormányzati támogatás

Ahogy arról lapunk beszámolt, tavaly szeptember 6-án tűz ütött ki a Barlangfürdő aquaterápiás részlegén, de aztán a lángok átterjedtek a főépületre is. Szerencsére senki nem sérült meg, de a turisták körében is igen népszerű attrakciót be kellett zárni. A helyiek összefogása mellett a kormány is közbelépett, és mostanra már meg is érkezett a város számlájára a korábban megígért tetemes, 1,29 milliárd forintos rendkívüli támogatás.

 

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.