Ugrás a tartalomra

Ülésezett Miskolc közgyűlése

Tajthy Ákos 
Utoljára módosítva
2024. március 01. péntek 08:33
Idei első munkatervszerinti ülését tartotta csütörtökön Miskolc közgyűlése. Az ülést szokás szerint élőben közvetítettük a minap.hu-n és a Miskolc Televízióban is.
Fotók: Juhász Ákos

A városatyák összesen huszonkilenc napirendi pontot tárgyaltak, ebből huszonhármat nyílt, kettőt zárt ülésen és négy sürgősségit. sürgősséggel Arról, hogy pontosan milyen témákat érinttek a képviselők, szerdai cikkünkben írtunk.

Körülbelül huszonöt perc késéssel kezdte meg februári, munkatervszerinti ülését Miskolc város közgyűlése, a létszám teljes, senki sem hiányzik, így a közgyűlés természetesen határozatképes.

Veres Pál, Miskolc polgármestere expozéjában a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program miskolci fejlesztéseinek jelentőségét, hatását összegezte.
– Miskolcnak száz százalékban sikerült felhasználnia a neki járó TOP-os forrásokat, nem mondhatja el ezt mindenki, sok városnak, megyének kellett jelentős összeget visszafizetnie – mondta el a polgármester, aki emlékeztetett, eredetileg 2020 decemberében fejeződött volna be a program, ám a világjárvány miatt három évvel eltolták a befejezés határidejét. A városvezető hozzátette: ez Miskolcnak előny volt, hiszen másképpen nem sikerült volna befejezni a projekteket. 2019-ben, mikor átvette a jelenlegi vezetés Miskolc irányítását, még 18 százalék körüli volt csak a készültség.

Hozzátette, mindemellett Miskolc jelenlegi vezetése tudott azonosulni a korábbi vezetés által megfogalmazott problémákkal és azok kezelésével, ennek is köszönhető, hogy befejezték a már futó és tervezett fejlesztéseket. Veres Pál példaként az állatkert, a múzeum, az Avasi kilátó fejlesztését, Miskolctapolca megújítását, a kerékpárutak építését, valamint a Horváth-tető és az Avastető fejlesztését említette. „Ezek a fejlesztések mind Miskolc fejlesztések, a miskolciak gazdagodtak ezáltal” – hangsúlyozta a polgármester, aki köszönetet mondott a városlakóknak a fejlesztések alatt tanúsított türelemért. Mint mondta, már elkezdték a TOP Pluszos fejlesztések tervezetését.

A legutóbbi közgyűlés óta elhunyt Czibere Tibor, Miskolc díszpolgára, okleveles gépészmérnök, Péter Barnabás, a Diósgyőri Gimnázium nyugalmazott igazgatója, Csorba Piroska író, tankönyvíró, tanár, Czikó Benjámin, gyermekvédelmi szakember, és Csonka László újságíró.

Ezt követően napirendre vették a sürgősségi előterjesztéseket. 

1. Javaslat az Önkormányzat 2023. évi költségvetésének megállapításáról szóló 1/2023. (III.6.) önkormányzati rendelet módosítására (IV. negyedéves korrekció). Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Szilágyi Kornél, a Gazdálkodási Főosztály vezetője ismertette. Technikai jellegű napirendről van szó, az elmúlt időszak változásait kell átvezetni a költségvetésbe. Ezeken túl a városüzemeltetési feladatok ellátására biztosítottak pluszforrásokat, valamint intézmények működtetésére. A 2023-as költségvetés főösszege így 121 milliárdra módosult. A bizottságok többségében támogatták az előterjesztést.

Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere a témával kapcsolatosan elmondta: az előterjesztés számára azt mutatja, Miskolc költségvetése az elmúlt évben sikeres volt, hiszen minden jogszabálynak, előterjesztésnek megfeleltek és nemcsak a működésre, a városfejlesztésre is jutott pénz. Városüzemeltetésben 226 millióval többet tudtak költeni, mint korábban. A korrekció december 31-ei állapotokat mutat, ez alapján tudják elkészíteni a zárszámadást.

2. Javaslat az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodásáról szóló 40/2012. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Kurcsicsné Zobolyák Ida a Vagyongazdálkodási Osztály vezetője ismertette. Az Avasi Bormúzeumhoz vezető lépcsősor területét és egy másik, miskolctapolcai területet vennének ki a város törzsvagyonából. A bizottságok támogatták, vita nem volt.

3. Javaslat az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII.19.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

A napirendet Bodnár Tibor osztályvezető ismertette. A tervezet szerint a társadalmi egyeztetés a közgyűlés vagy a polgármester kezdeményezése alapján megvalósuló, helyi közügyeket, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatokat érintő kérdésekkel kapcsolatos lakossági vélemények meghatározását és megismerését szolgáló fórum. A vonatkozó bizottságok többségében támogatták a javaslatot. Vita nem volt.

Juhász Ákos képgalériája

4. Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról, valamint a köznevelési intézmények étkeztetéséért fizetendő térítési díjakról szóló 26/2018.(XII.17.)önk.r.mód. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Szekanecz Noémi osztályvezető ismertette. A gyermekétkeztetés díját a törvény értelmében az önkormányzat határozza meg, erről kell most dönteni a közgyűlésnek. Tavaly egy tíz százalékos emelés történt és egy húszszázalékos normaemelés is történt. Szeptember 1-jétől volt egy újabb emelés, de ezt nem terhelték tovább a felhasználók felé. Ezt javasolják mostanra is. A bizottságok többségében támogatták a rendeletmódosítási javaslatot. Vita nem volt.

5. Javaslat a temetőkről, a temetkezési tevékenységről és az azokhoz kapcsolódó díjakról szóló 18/2017. (VI. 16.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Kovács Zsuzsanna osztályvezető ismertette. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a rendelet arról szól, hogy védetté nyilváníthatják Bánhidy József színművész síremlékét, ami a Mindszenti görög katolikus temetőben található, mindezt a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Honismereti Egyesület kezdeményezte, és minderről a 4-es számú előterjesztés szól. Az egyesület szerint Miskolc városa a miskolci színjátszás kétszázadik évfordulójának ünnepi eseményei között a sírhely megmentésével jelezheti, hogy minden megközelítésben fontosnak tartja a miskolci színházkultúra megőrzését, ápolását. A bizottságok egyhangúlag támogatták az előterjesztést.

Barta Gábor (önkormányzati képviselő, Fidesz) azt mondta, nemes gesztus a városunkban élt híres emberek sírját védetté nyilvánítani. Méltatta Bánhidy József életét. Ha már temetőkről beszélnek, felhívta a figyelmet, hogy a köztemetés ára és a szolgáltatás minősége nincsen összhangban. Kéri a temetői díjak mérséklését és a kegyeleti szolgáltatások minőségének javítását. Az Avasi temetőn átvezető út városi kezelésben van, a Városgazda viszont nem foglalkozik ezzel. Fordítsanak nagyobb figyelmet az ilyen utak karbantartására.

6. Javaslat egyes ingatlanok elidegenítésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

A napirendet Prokaj Tamás, a Miskolc Holding ingatlangazdálkodási igazgatója ismertette. Négy ingatlan eladásáról van szó: a húszemeletes (erről részletesen is írtunk), emellett egy Szentpéteri kapui beépítetlen terület, az Árpád út 1. és Nagy Lajos király út 4. közötti sarki ingatlan értékesítése (innen bontották le az elmúlt évben az évek óta aládúcolt régi épültet) és Miskolctapolcán is beépítetlen területekről van szó. A bizottságok többségében támogatták a javaslatot.

Szopkó Tibor az előterjesztés kapcsán emlékeztetett, néhány éve új alapokra helyezték Miskolc korábbi ingatlangazdálkodását. „Saját frakciónkban is számos ellenvélemény volt, vitát szült, pedig a felelős ingatlangazdálkodás igencsak ráfért Miskolcra, szét kell csak nézni, hogy az elmúlt harminc évben mi történt ezen a téren. A Hodobay-programmal kapcsolatban voltak kételkedők, de ma már a szakemberek is elismerően szólnak erről. Itt nem feltétlenül csak eladásokról és bevételről van szó, hanem arról, hogy ezek az ingatlanok végre elinduljanak a fejlődés útján.

Molnár Péter (frakcióvezető, KDNP): A frakciójuk nem tudja támogatni az előterjesztést. Nem azt mondják hogy ne adjanak el ingatlant, hanem, hogy ész nélkül ne adjanak el ingatlant. A bevételt értelmes dolgokra fordítsák, és fontos, mi a célja az értékesítéseknek. Örömteli, hogy a Központi Leánykollégium felújítása megkezdődött, de mi a helyzet a konyhával, ami az építkezés mellett, alatt működik, az új, tervezett konyháról pedig nincs szó. Hallottam, hogy a Csengey utcai épület menzájára vinnék át a közétkeztetést, szerintünk ez a konyha erre nem alkalmas. A kollégium árából lehetett volna új menzát támogatni.

Veres Pál: A központi leánykollégium konyháját kiváltó konyhát elkezdtünk tervezni, de legalább hétszer kellett áttervezni ezt, így kicsúsztunk a TOP forrásból. A konyha más forrásból meg fog valósulni. A Fazekasban kialakították a konyhát, ahol meg tudják oldani az étkeztetést, a Kandó és Földes diákjainak étkeztetését szerettük volna megoldani a Csengey utcán, ezt a tankerület nem támogatta, de ettől független a gyerekek étkeztetését meg fogják oldani. A csúszást sajnálják, de nem meggondolatlanul vágtak bele a fejlesztésre, két-három éve tervezték, nem a város hibája.

Hollósy András (önkormányzati képviselő, Fidesz): ők sem támogatják az előterjesztést. Lehet-e felelős ingatlangazdálkodásról beszélni, mikor kiürül a főutca, ami koszos, galambürülékkel van teli.

Veres Pál: célunk az, hogy minőségi munkásszállók, apartmanok alakuljanak ki, úgy, ahogy a húszemeletesben tervezte az előző városvezetés. „Nem tudom miért ingatlangazdálkodási probléma az, hogy a főutcáról elszoktak a vevők. A bérlők is azt mondják, hogy nem a bérleti díj a legsúlyosabb gond, hanem a plázák és az online vásárlás elszívó hatása. Kétségtelen, hogy a befektetőkkel közösen tervezett fejlesztések azt szolgálják, hogy újra élettel teljen meg a főutca felső része. A galambürülék minket is zavar dolgozunk a megoldáson, ami hosszabb folyamat.

Varga Andrea alpolgármester: Miskolciként nincs szomorúbb látvány, egy üresen álló épületnél, ami korábban komoly értékeket hordozott, de mára leromlott. Ez nem egyik napról vagy egyik évről a másikra történt. Évtizedek teltek el úgy, hogy épületeinkkel nem történt semmi, nem találtunk nekik funkciót, nem láttunk koncepciót, amely mentén legalább az alagút végén a fény megcsillanna. Ez történt Diósgyőrben is a Nagy Lajos király utcán lebontott épületnél. Sajnos ezt az ingatlant életveszély miatt le kellett bontani. Ha nem tudjuk megújítani a felújítást és az állagmegóvást, akkor még az eladás is jobb annál, mintha hagynánk szépen életveszélyessé válni. Kérte az ingatlangazdálkodási igazgatóságot, hogy készítsen tervet a diósgyőri emblematikus épületek megmentésére.

Fodor Zoltán (önkormányzati képviselő, Velünk a Város) már az előző városvezetés is munkásszállót tervezett a húszemeletesbe a Bosch és az állam szerepvállalásával együtt. Ebből nem lett semmi. A központi leánykollégium felújítását méltatták az ellenzéki képviselők

Szopkó Tibor: A bazártömb önkormányzati területeinek eladása a balkáni állapotok helyett európai állapotokat teremt a területen. Ugyanez igaz a központi leánykollégiumra, az Avas Szállóra, amit nem bántanak, mert az MCC vette meg. A húszemeletessel is ez a célja a városvezetésnek. Visszautasította Hollósy András kijelentéseit, a vendéglátósokkal minden problémát meg tudtak beszélni, de a Fidesz képviselői riogatják az embereket és negatív képet festenek a főutcáról, ez nem az ottani bérlők érdeke.

Hollósy András: Valóban más mozit nézünk, véleményünk szerint a miskolciak nem úgy gondolkodnak az önök ingatlangazdálkodásról, mint önök.

Veres Pál: most nincs más lehetőségünk a húszemeletes megmentésére, csak a magántőke bevonása.

7. Javaslat civil szervezetekkel kapcsolatos vagyonjogi döntések meghozatala tárgyában Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Az előterjesztést Kurcsicsné Zobolyák Ida ismertette. Két civilszervezet számára biztosítanának ingatlant. Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete kéri, hogy a Győri kapuban használt területét 50 százalékos kedvezménnyel megvehesse. Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület kérelmezi, hogy térítésmentesen vehessen igénybe egy új Széchenyi utcai helyiséget. A bizottságok támogatták a javaslatokat. 

8. Javaslat a MEFI vagyonkezelési szerződésének módosításával kapcsolatos egyes vagyonjogi döntések meghozatalára. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Az előterjesztést Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető ismertette. Átköltözhetnek a kiliáni háziorvosok az új, Otthon téri egészségházba, ezzel viszont a korábbi rendelőintézetek kikerülnek a MEFI vagyonkezeléséből, az Otthon téri egészségház pedig bekerülne. Az érintett bizottságok többségében támogatták a javaslatot.

Bartha György (önkormányzati képviselő, Velünk a Város): A fejlesztésnek hányattatott a sorsa, az előző városvezetés idején nem kérdezték meg a lakók véleményét. Az átadás-átvétel után Varga Andreával együtt nézték át a fejlesztést. Eredetileg 30 fát kellett volna kivágni és egy játszóteret kellett volna megszüntetni. Ez ellen a lakosság jogosan tiltakozott. Megvizsgálták a régi rendelőket, megmenthetőek-e de sajnos erre nem volt mód. Ennek ellenére sikerült eredményeket elérni, és bár voltak problémák a kivitelezéssel is, végre lehet költözni március elején. Kéri, támogassa mindenki az előterjesztést.

9. Javaslat a Miskolc, Széchenyi 89. társasház egyes, közös tulajdonban lévő részei értékesítésére és az épület egészére szóló részleges felújítási munkák költségvállalására szólóan. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Prokaj Tamás ismertette. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Széchenyi utca 89. szám alatti társasházról szól a rendelet. Az előterjesztés összefoglalója emlékeztet, az épületben Miskolc önkormányzata 55 százalékos tulajdonnal rendelkezik. Az épületben valamivel több mint 15 százalék tulajdonnal rendelkező Expert-Holocor Kft. korábban kezdeményezte, hogy újítsák fel az ingatlan leromlott részeit és jelezte azt is, megvenné a közös tulajdonú, jelenleg beépítetlen padlásteret. Ennek megtörténése esetén is ötven százalék felett maradna az önkormányzat tulajdona az épületben.

A javaslat azt indítványozza, hogy az önkormányzat kizárólag abban az esetben járuljon hozzá az ingatlan értékesítéséhez, majd felújításához, amennyiben részint a többségi tulajdona változatlanul megmarad, illetve a vevő szerződéses kötelezettséget tud vállalni arra, hogy a munkákat első osztályú minőségben elvégezteti. Ez az előterjesztés egyébként decemberben már volt napirenden, akkor - meglepő módon - a testület leszavazta azt. A mostani javaslatból kiderült az is, az Expert-cég saját előfinanszírozásában megkezdte a munkálatokat, és leszögezik azt is, az üzlethelyiségek a munkálatok alatt és azok után is megközelíthetőek maradnak. A bizottságok többségében támogatták a javaslatot.

Nagy Ákos (frakcióvezető, Fidesz): Az előterjesztés alaposnak tartja, de vannak kérdéseik. A padlásteret értik, hogy eladják és ennek árából újul meg a homlokzat. Mi a helyzet a beépítetlen területtel? A ráépítéssel keletkezik-e közös tulajdon, és ha igen, mit kezd vele a város?

Szopkó Tibor alpolgármester: Köszöni Nagy Ákos pozitív hozzáállását. Magam is azt kértem, rendkívül alapos előterjesztés készüljön és a felvetett jogi kérdéseket a jogászok által kezelni kell. A cél az volt, hogy az évtizedek óta rossz állapotban lévő ingatlan megújuljon egy partner bevonásával, aki társtulajdonos lett. Ebben a konstrukcióban tudtak megegyezni. Minden jogi szűrőn átment a történet, de számomra a legfontosabb az volt, hogy nézzen ki valahogy ez a kapualj és ház. Bízom benne, hogy ez a beruházás akár modellértékű is lehet és más épületnél is működhet, ezáltal szépülhet a belváros képe.

Nagy Ákos: értem az örömöt, de a kérdéseimre örülnék, ha szeretnék választ kapni.

Prokaj Tamás: A padlástér közöstulajdon. A ráépítés úgy néz ki, hogy a B jelű épület, ami már nem létezik, ennek tulajdonjogát adjuk át a beruházónak.

10. Javaslat a Miskolc, Kórház u. 1. szám alatti ingatlan vagyonkezelési jogviszonyának módosítása tárgyában Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

A napirendet Kurcsicsné Zobolyák Ida ismertette. Az önkormányzat 2017-ben megszerezte a  volt Diósgyőri kórház 43735/45635 arányú vagyonkezelői jogát. A Diósgyőri telephely önkormányzati vagyonkezelésben lévő ingatlanrészén 21 db felépítmény helyezkedik el, amelyek a Szent Hedvig Idősek Otthonának helyet adó felépítmény kivételével kihasználatlanok és folyamatos költségeket jelentenek az önkormányzat számára.

Az előterjesztés arra tesz javaslatot, hogy döntsenek Kórház u. 1. szám alatti ingatlan vonatkozásában a vagyonkezelői jog részbeni visszaadásának MNV Zrt.-nél történő kezdeményezéséről oly módon, hogy az önkormányzat jelenleg 43735/45635 arányú vagyonkezelői joga 3190/45635 arányban álljon fenn, azaz az ingatlanra vonatkozóan a vagyonkezelői jog a Szent Hedvig Idősek Otthonának helyet adó épületekre és a feladatellátáshoz kapcsolódó ingatlanrészre korlátozódjon. Ennek oka, hogy tetemes a fenntartási költség. A vonatkozó bizottságok többségében támogatták a javaslatot.

Gazdusné Pankucsi Katalin (önkormányzati képviselő, Fidesz): A körzetemben nagyon várták, hogy a Diósgyőri Kórház helyére költözhessenek az orvosok, védőnők, gyermekorvosok. Szomorú vagyok, hogy ebből semmi nem valósult meg. Mi lesz annak a pénznek a sorsa, ami a felújításra fordítódott volna és a háziorvosok ezután hová fognak költözni? Ebből a pénzből fel lehetne újítani a régi háziorvosi rendelőt, és akkor visszakerülhetnének oda az orvosok.

Miklós Viktor a pályázati főosztály vezetője válaszolt: A TOP időszakban 450 millió forint összköltségben valóban volt egy pályázat a Kórház utca épületre terv, de 1,2 milliárdra nőttek a költségek, és erre már nem jutott pénz felmerült pluszköltségek miatt. A terveket újra kellett volna tervezni az orvosok igényei szerint. Se idő, sem pénz nem volt már a projekt megvalósítására. A TOP+ terhére kívántuk megvalósítani ezeket a terveket, de felmerült egy olyan alternatív hely, ahol mindössze 100-120 millió forintból ki lehetne alakítani teljeskörűen az új rendelőintézeteket.

11. Javaslat munkagépek kedvezményes értékesítésének és térítésmentes használatba adásának tárgyában Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Az előterjesztést Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető ismertette. Miskolc önkormányzata kizárólagos tulajdonát képezi a  Diósgyőr-Vasgyári Szakmunkásképző és Szakközépiskolának helyet adó ingatlan (a továbbiakban: volt Diósgyőri Vasgyári Szakképző, DVSZI). A volt Diósgyőri Vasgyári Szakképző tanműhely csarnokában található munkagépek (ingóságok) szintén az önkormányzat tulajdonát képezik. Az előterjesztés arra tesz javaslatot, hogy az önkormányzat közfeladat ellátásának elősegítése céljából kedvezményesen (ötven százalék) értékesítsen negyven munkagépet a Military Motor Egyesület részére bruttó 7.004.503.-Ft értéken, továbbá szintén közfeladat ellátásának elősegítése céljából térítésmentesen használatba adjon további tizenegy munkagépet a MI-VE Egyesület, valamint három munkagépet az EKMITA Alapítvány részére. A vonatkozó bizottságok többségében támogatták mindegyik javaslatot.

12. Javaslat a Miskolc 61524/1 hrsz.-ú ingatlan belterületbe vonására. Előterjesztő: Szopkó Tibor alpolgármester

Az előterjesztés újból Kurcsicsné Zobolyák Ida osztályvezető ismertette. Egy miskolctapolcai ingatlan belterületbe vonásáról van szó, a mellette lévő ingatlanok már belterületben vannak, és ennek tulajdonosa is teljesített minden kívánalmat, kérik a közgyűlést, támogassák a javaslatot. A vonatkozó bizottság támogatta a javaslatot, vita nem volt.

13. Javaslat vis maior támogatással kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Durda Péter osztályvezető ismertette. Tavaly november 9-én a Bábonyibérc sor 89. mögött egy körülbelül 20 éve épült partéli zsalukő elemes súlytámfal az alatta lévő épület végfal (régi kő támfal) deformációja miatt elbillent, a mellette lévő folyóka és közút megsüllyedt, összerepedezett. Az épület szerkezete deformálódott, a hátsó fal kiomlott, a födém két helyen kiszakadt. A vizsgált terület Miskolc Bábonyibérci városrészén, a Pece-patak jobbparti lejtőjén, az alápincézett sziklalejtő alsó tagjánál történt. A közút mellett a partfalnak nekiépített szűk, kis alapterületű lakóépületek találhatók. Az oldalhatárra épített régi földszintes hagyományos szerkezetű nyeregtetős családi lakóházak alacsony komfort fokozatúak, elhanyagoltak, némelyikük elhagyott és düledező. A régi kő támfalak elé fokozatosan épület-bővítményeket készítettek.

A keletkezett károsodások oka: a 2023. november elején a heves esőzéseket követően a korábban megnyílt út- és padka repedésekbe, illetve a széttöredezett folyókából közvetlenül a támfal mögé és a régi épületfal mögé szivárgott be a víz. A káresemények tekintetében a vis maior támogatás felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/2011. (II. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) alapján felmerült a helyi önkormányzatokat megillető támogatás igénybevételének lehetősége. A vonatkozó bizottságok egyhangúlag támogatták az előterjesztést, vita nem volt.

14. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosításához kapcsolódóan - új beépítésre szánt területek kijelölésére Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Szunyogh László főépítész ismertette. A T-Préstechnika Kft. az egykori DAM Miskolc, 23365/43 hrsz.-ú ingatlanának déli részének területére a hatályos településrendezési eszközök módosítását kezdeményezte. Miskolc önkormányzata Közgyűlése 72/2022. (VI.23) határozatával településrendezési szerződés keretében támogatta a módosítás eljárásának lefolytatását és a területet kiemelet fejlesztési területté nyilvánította.

Miskolc hatályos településrendezési eszközök módosításához a HADAS ÉPÍTÉSZ Kft. elkészítette a véleményezési eljárás lefolytatásához szükséges dokumentációt. A terv készítése során új beépítésre szánt területek kijelölése vált szükségessé. A bizottságok támogatták a javaslatot, vita nem volt.

15. Javaslat az időskorúakkal foglalkozó civil szervezetek támogatásával kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Albertné Lénert Viktória osztályvezető ismertette. Az önkormányzat idei költségvetésének terhére, kérelem alapján szervezetenként egyszeri, százezer forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújthat, ha minden feltétel teljesül. Az érintett bizottságok egyhangúlag támogatták a javaslatot.

Cseléné Figula Edina (önkormányzati képviselő, Velünk a Város): Egy önként vállalt feladatról van szó, a 15 főnél nagyobb nyugdíjas klubokat támogathatják egyszeri, százezer forinttal. Képviselőként látom, hogy az ilyen szerveződések mennyire fontosak, szórakoztató, kulturális programok mellett a közterületeket is gondozzák. Magam is támogatom az ilyen egyesületeket képviselői alapomból, kérem, támogassuk az előterjesztést.

Kozma István Jánosné (önkormányzati képviselő, Fidesz): Az előző városvezetésnek is fontosak voltak a nyugdíjasok, ezért hívták életre a Salkaházi programot. Korábban 50 ezer forint volt az erre fordítható összeg, most ezt százezerre emelték. Örvendetes, hogy a jelenlegi városvezetés támogatja a korábbi vezetés céljait.

16. Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MIDMAR Kft. között közszolgáltatási szerződés megkötésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Tóth-Bodnár Krisztina, a MIDMARN Nonprofit Kft ügyvezetője ismertette. A korábbi szerződés lejárt, ezért szükséges újat kötni. A vonatkozó bizottságok többségében támogatták a napirendet.

Barta Gábor (önkormányzati képviselő, Fidesz): Miskolctapolcán a közelmúltban járt családjával, kevés vendéglátó volt nyitva, koszos, elhanyagoltak voltak a sétányok, elektromos kábelek kandikáltak ki a földből, rendezetlen volt az összkép. Nekem szekunder szégyenem volt miskolciként, hiszen ezeket az imázsromboló dolgokat kis odafigyeléssel meg lehetne szüntetni. Kérem ügyvezető asszonyt, hogy cégük tegyen azért, hogy ezek az állapotok megváltozzanak.

Bajusz Gábor (önkormányzati képviselő, Fidesz): Az ország nagyrészében mai napig nem tudják, hogy újra üzemel a Barlangfürdő. Egy olyan döntés, hogy ezt a fürdőt bezárjuk, nagyon súlyos károkat okoz.

Veres Pál: az akkori döntés nem politikai, gazdasági döntés volt, és más fürdők is bezártak az országban. Annyi különbség volt, hogy mi pár hónap múlva kinyitottuk, és addig elvégeztük a rendesen januárban végzendő munkákat. A fürdő rosszhírét az önök sajtótájékoztatói okozták a Barlangfürdőnek.

Szopkó Tibor: az önkormányzat a Midmar Kft-n keresztül csak az ökoszisztémát biztosítja, a szektort a szolgáltatók viszik a hátán. Nem gondolom, hogy a MIDMAR vagy az önkormányzat lenne az okozója az ágazat problémáinak (Covid, energiaválság, infláció). A Barta képviselő által emlegetett problémák valósak, sürgősen meg kell oldani. A Barlangfürdő rövid időn át volt zárva, és önkormányzati szerepvállalással tudott újranyitni. Nem tudom milyen szakember az, aki erről nem hallott, hiszen nagyon sok visszajelzést kaptunk szakemberektől a modellel kapcsolatban. Kérem, támogassák a MIDMAR munkáját.

Bazin Levente (önkormányzati képviselő, Velünk a Város): Azért kellett felújítani a történelmi Avast és a Miskolctapolcai sétányokat, mert már nagyon rájuk fért, az előző városvezetés ezt nem tette meg. Meggyőző eredményei vannak a MIDMAR-nak országosan és nemzetközileg is.

17. Javaslat a Miskolci Közintézmény-működtető Központ alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

Az intézmény alapító okiratát a Közgyűlés tavaly szeptember 28-én módosította utoljára. Az MKMK  egyik telephelye értékesítésre került, ezért az alapító okiratban törölni szükséges az intézmény ezen telephelyét. A Közgyűlés a 130/2023. (IX.28.) határozatával döntött a Miskolc, Debreceni Márton tér 1. szám alatti ingatlan Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala részére történő üzemeltetésbe adásáról. Az MKMK Alapító Okiratában ezért szükséges a költségvetési szerv alaptevékenységére vonatkozó pontban a fent említett telephely üzemeltetéséhez, hasznosításához kapcsolódó rész törlése. Az érintett bizottságok támogatták, vita nem volt. 

18. Javaslat a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény létszámbővítésének és a Heim Pál Bölcsőde férőhely számának jóváhagyására. Előterjesztő: Varga Andrea Klára alpolgármester

A napirendet Gúr Péter Attila, a MESZEGYEI igazgatója ismertette. A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) HeimPál Bölcsődéjét a „TOP-6.2.1-16-MI1-2017-00003” azonosító számú projekt keretében felújították és bővítették. A projekt célja a bölcsődei ellátáshoz való hozzáférés javítása, a szolgáltatások minőségének fejlesztése, valamint a bölcsődei kapacitás növelése. Az intézményfelújítási program keretében a Miskolc, Kassai utca 19. szám alatt található önkormányzati tulajdonú épületben a Heim Pál Bölcsőde bölcsődei férőhelyeinek száma 168 főre bővül a korábbi 84 férőhelyről. A jogszabályi előírások alapján így további 13 fő szakmai (12 fő kisgyermeknevelő; 1 dajka) és 2 fő nem szakmai (1 takarító, 1 udvaros) létszám biztosítása szükséges a bölcsőde működési feltételeihez. Az előterjesztés javaslatot tesz a MESZEGYI létszámkeretének 904 főről 919 főre történő emelésére, valamint a Heim Pál Bölcsőde férőhelyszámának 168 férőhelyre történő bővítésére.

A vonatkozó bizottságok egyhangúlag támogatták a javaslatot.

Barta Gábor: kiemelten fontosnak tartja a bölcsődék támogatását, minden évben támogatja ezeket az intézményeket fenntartótól függetlenül. A Heim Pál Bölcsőde épülete hiába készült el, nem tudtak visszaköltözni, miért? Mi a helyzet a Mésztelep utcai bölcsődével, amit korábban beharangozott a város és már készen kellene lennie?

Miklós Viktor főosztályvezető azt mondta: A Heim Pál Bölcsődébe azért nem tudott még az intézmény visszaköltözni, mert még nem kapták meg a működési engedélyt. Voltak kifogásaink a kivitelezéssel is, ezeket az elmúlt hetekben javította a kivitelező cég.

A Mésztelep utcai bölcsőde nagyon nagy szívfájdalmam, hogy nem tudott megvalósulni. A sajtótájékoztató idején már elkészültek a tervek, akkor úgy volt, a források hamarabb érkeznek, viszont a TOP+-szal kapcsolatban folyamatosan módosították a feltételeket, jelenleg nem támogatható uniós forrásból a kivitelezés, mert csak 5000 fő alatti településeknél lehet férőhelyet bővíteni. A helyreállítási alapból támogatható egy bölcsőde felújítása, ide a Diósgyőri Bölcsődével pályáztunk, ez a munka zajlik. Ennek ellenére sikeres közbeszerzési eljárás zajlott le a Mésztelep utcai bölcsődére, aminek van nyertese is, jelenleg forrás nincsen a munkák elkezdéséhez. Amennyiben a szakminisztérium módosítja a feltételeket és kiveszi a fenti kritériumot, azonnal megkezdődhet a kivitelezés.

Veres Pál: érthetetlen számunkra, hogy bölcsőde és idősotthon fejlesztésére nem lehet pályázni most uniós forrásra, ez ellen nem csak mi, de a megyei jogú városok szövetsége is tiltakozott. Kérjük a kormány további támogatását is, hogy ezeket az anomáliákat próbálják jelezni az európai bizottság felé.

19. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában igazgatási szünet elrendeléséről szóló döntés meghozatalára. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Az előterjesztést Ignácz Dávid jegyző ismertette. Miskolc önkormányzata közgyűlésének az igazgatási szünet elrendelésére az alábbiak szerint tesz javaslatot, melyről a közgyűlésnek kell döntést hoznia: december 30. napjától 2025. január 1. napjáig tartó időszak, mely összesen 2 munkanapot érintene. A bizottság az érintett támogatta, vita nem volt.

20. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és Banská Štiavnica (Selmecbánya) Város Önkormányzata közötti testvérvárosi kapcsolat létesítésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Miskolc testvérvárosa lehet Selmecbánya, már amennyiben a közgyűlés pozitívan szavaz a témában. A 20-as számú előterjesztés azt írja, a két települést évszázadokra visszanyúló és mindkét fél által nagy becsben tartott közös egyetemi hagyományok kötik össze. E különleges kötelékre tekintettel merült fel a Miskolci Egyetem részéről a két város közötti testvérvárosi kapcsolatok létesítésének igénye. A kezdeményezés találkozott mindkét város vezetőinek szándékával, így a tavaly ősszel indult egyeztetések eredményeként januárra előállt a Miskolc és Selmecbánya közötti testvérvárosi megállapodás végleges szövege. Ezt a vonatkozó törvények alapján a közgyűlésnek kell jóváhagynia.

Az érintett bizottság egyhangúlag támogatta a javaslatot.

Hollósy András: Korábbi Miskolci Egyetemistaként örülök ennek a napirendi pontnak, ez az élő kapcsolat Miskolc javát szolgálja, jó szívvel támogatjuk az előterjesztést.

Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere: Családi származásom okán is fontos számomra a régi felső-magyarországi és lengyelországi városokkal való élő kapcsolat, ezért is foglalkozok sokat a területtel.

Szilágyi Szabolcs (önkormányzati képviselő, Velünk a Város): Szintén a Miskolci Egyetemre járt, szintén régi élményeiről beszélt, és Selmecbánya fontosságát hangsúlyozta egy történelmi áttekintést is adva. „Az a különös, hogy csak most tesszük hivatalossá, ami már több száz éve élő kapcsolat” – mondta utalva Miskolc és Selmecbánya hosszú évtizedekre visszamenő kapcsolatára.

21. Javaslat dr. Menner Adolf védett síremlékének felújításához és átalakításához való hozzájárulás megadására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

A napirendet Kovács Zsuzsanna osztályvezető ismertette. Kérelem érkezett Miskolc önkormányzatához, hogy dr. Menner Adolf, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédorvosának megrongálódott, a Vasgyár temetőben található (Z. parcella 1. sor 9. sír) védett síremlékének felújításához és átalakításához hozzájárulni szíveskedjen. A sírhely helyi védettséget élvez, ezért a felújításához/átalakításához kapcsolódó döntés csak a közgyűlés hozzájárulásával hozható meg. A felújítás/átalakítás a kivitelező ajánlata és tervdokumentációja szerint főbb munkálatai között tartalmazza a meglévő gránit obeliszk felpolírozását, valamint a sérült műkő sírkeret és fedlap Tarn világosszürke gránitra történő cseréjét a méretek megtartása mellett.

Az érintett bizottságok támogatták az előterjesztést, vita nem volt.

22. Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere 2024. évi szabadsága ütemezésének jóváhagyására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Bodnár Tibor osztályvezető ismertette az előterjesztést. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 225/C. § (2) bekezdése alapján a polgármester előterjesztésére a képviselő-testület hagyja jóvá a polgármester szabadságának ütemezését.

A bizottságok támogatták az előterjesztést, vita nem volt.

23. Javaslat a Közgyűlés utólagos tájékoztatására a halaszthatatlan önkormányzati ügyekben meghozott polgármesteri döntésekről. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Bodnár Tibor osztályvezető ismertette az előterjesztést, technikai jellegű előterjesztésről van szó.

Az érintett bizottságok többségében támogatták a javaslatot.

Deák-Bárdos Mihály (önkormányzati képviselő, Fidesz): A futópályaépítéssel kapcsolatos programról vannak kérdései, melyhez Miskolc csatlakozott. "A részletekre lennék kíváncsi, hol terveznek futópályákat megvalósítani, milyen műszaki paraméterekkel. A Miskolci Atlétikai Centrum rekortánja elhasznált, ezt is fel kellene újítani, át kellene gondolni, tudnánk-e erre pénzt fordítani?

Miklós Viktor főosztályvezető: az Aktív Magyarország programban folyamatosan pályázunk, a Népkerti futókör itt valósult meg, a Pump-track pálya is megvalósult és a Peja Győző emlékparkban tervezünk kialakítani egy új, rekortán borítású pálya kialakítását.  Egyetemi pályával kapcsolatosan egyeztetések zajlanak.

A zárt ülésen tárgyalandó napirendeken átugrottak, vélhetően a többi napirend megtárgyalása után döntenek majd ezekről.

26. Javaslat a helyiségek bérletéről szóló 10/2023. (IV.28.) önkormányzati rendelet, valamint az ahhoz kapcsolódó 55/2023. (IV.27.) számú határozat módosítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Prokaj Tamás ismertette az előterjesztést. A vonatkozó bizottságok támogatták az előterjesztést.

Szopkó Tibor: 2019-ben emelkedett az üzletek kihasználtsága, azt azonban látni kell, hogy jelenleg trendforduló van. Egyre inkább a szolgáltató, vendéglátó és közigazgatású funkciók jelennek meg a belvárosban. A miskolci gazdasági szereplők teljesítőképessége 2019 óta 87 százalékkal nőtt.  A rendelet által javasolt módosításokra szükség van még úgy is, hogy ma már az ületek költségmixében közel sem a bérleti díj viszi el a legnagyobb részt. A belvárosi vendéglátósokkal három területen találtunk gondokat: a galambirtásra 10 millió helyett 20 millió forintot fordítunk, a szemétszállításra és a burkolatok pótlására is nagyobb figyelmet fordítunk. A Kazinczy utca, Déryné utca, Kandia-köz, Hősök tere és a Szinva terasz burkolata megérett a cserére. Kérem, támogassák az előterjesztést és ne vigyék a  belváros rossz hírét politikai okokból.

Bajusz Gábor: Imázs rombolásról beszél, de ön valamit félreért. Ellenzéki képviselőként mi a problémákat jelezzük, azokat, amiket önök másoktól nem hallanak meg. A burkolatcsere legalább négy éve sürgető, letelt a ciklusuk és most kezdik el a probléma megoldását. A galambproblémával sem foglalkoztak korábban, pedig ez komoly gond a városlakóknak. Önöknek ennyi idő kellett, hogy ezzel foglalkozzanak. De örülök neki, hogy foglalkoznak a témával végre és azt javaslom, hogy ne csak a rég kiadott üzlethelyiségre adjanak kedvezményeket, hanem a régi bérlőknek is.

Erdei Sándor (önkormányzati képviselő, Velünk a Város): Üdvözli a napirendi pontot, az ellenzék nem mond igazat, mert az üzletek kihasználtsága most 1/5-ével nagyobb, mint 2019-ben, amikor nem volt válság. A bérlők cserélődnek, de nincsenek tömeges bezárások, ahogy korábban említette alpolgármester úr, trendforduló van. Sok üres üzlethelyiség van átalakítás alatt, amik hamarosan kinyitnak, de az új bérlők már fizetik a bérleti díjat.

27. Javaslat telepítési tanulmányterv és a kapcsolódó településrendezési és tervezési szerződés jóváhagyására, valamint egyes ingatlanok kiemelt fejlesztési területté nyilvánítására. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

Szunyogh László főépítész ismertette a napirendet. A város eladta az MCC-nek az Avas Szálló épületét, akik elkezdték a tervezést. A munkálatokban szorosan együttműködnek az alapítvánnyal, a munkálatok megkezdéséhez szükséges elfogadni az előterjesztést.

Simon Gábor (frakcióvezető, Velünk a Város): régi probléma látszódik megoldani. A felújítás örvendetes, de van egy probléma: az MCC az épület mögött egy rendkívül agresszív beépítést tervez, majdnem 100 százalékosan. Az új épület majdnem akkora lesz, mint az Avas Szálló jelenlegi épülete. Azt is kéri az MCC, hogy a közgyűlés azt is fogadja el, hogy a zöldterület aránya nulla százalék legyen. Erre miért van szükség? További gond, hogy a parkolásra nem gondoltak, pedig a kavicsos parkoló mellette magántulajdon, a tulajdonos beépítést tervez. Hol oldjuk majd meg a parkolást? Aki a belvárosban építkezik, vagy üzletet nyit, biztosítania kell a parkolást. Erről itt eddig nem volt szó. A megkapott tanulmányterv több kérdést vet fel, mint amennyi választ kapok belőle.

28. Javaslat a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő Földes Ferenc Gimnázium fenntartói joga átadásának véleményezésére. Előterjesztő: Veres Pál polgármester

A napirendet Kurcsicsné Zobolyák Ida ismertette. Az ügy előzményeiről itt írtunk.

Vita nem volt.

29. Javaslat az MVK Zrt. Közszolgáltatási Szerződésének módosítására a közösségi közlekedés minőségének javítását célzó intézkedések bevezetése érdekében. Előterjesztő: Badány Lajos alpolgármester

A napirenddel kapcsolatban a Fidesz-KDNP frakció tárgyalási szünetet kért, Veres Pál polgármester 20 perces szünetet rendelt el. A közgyűlés 13.00-kor folytatódik. 

A szünet után Kiss Péter, a közlekedésszervezési osztályvezető ismertette az előterjesztést. Köszönetet mondott a városnak azért, hogy létrejöhetett a közszolgáltatási szerződés, ami rendezte az önkormányzat és az MVK viszonyát. Az előterjesztésnek köszönhetően április 1-től ingyenessé válik a közösségi közlekedés használata tizennégy év alatt.

A módosítások elfogadása esetén a közlekedésszervezési osztályon keresztül az önkormányzat rendeli meg a szolgáltatást ellenőrzi annak minőségét, és a szolgáltató gazdálkodását is jobban ellenőrizhetik a jövőben. Kiss Péter hangsúlyozta, az MVK-nál áprilistól életbe lépő módosítás nem azonos az állam által a helyközi közlekedésben bevezetendő ingyenességhez, de ahhoz csatlakozik.

Simon Gábor: módosító indítvánnyal élt a Velünk Város: ebben azt javasolták, hogy a miskolci oktatási intézményekben tanuló diákok egy vonaljegy áráért (430 forint) juthassanak hozzá a jegyhez. Nem a lakcím a fontos, hanem az, hogy miskolci oktatási intézményben tanul-e. Ezzel a gyermekeket szeretnénk támogatni. Annak, hogy ez egy jegy áráért történjen, ennek jogtechnikai oka van. Az állam bevezetheti az ingyenes szolgáltatást, egy Zrt. viszont ezt az adók miatt nem teheti meg.

Magam részéről azt indítványoznám, hogy ezt a közszolgáltatási szerződést egyéb szervezetek is vizsgálják meg, mivel ez a miskolci közösségi közlekedés alapdokumentuma lesz. Javasolja, hogy a szerződést a város jogi bizottsága és a tulajdonosi jogokat gyakorló Miskolc Holding igazgatótanácsa is véleményezze. Tehát mi azt javasoljuk, hogy vezessük be április 1-től 430 forintért jelképes áron a tizennégy év alattiak bérletét, a szerződést pedig a fent említett szervezetek vizsgálják meg.

Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere: a szerződés 6-os melléklete teljes mértékben tartalmazza a módosító indítványban foglaltakat. A szerződés sürgősségét az adja, hogy ki kell hirdetni a bevezetés előtt 30 nappal az új tarifarendszert. A járatkimaradások ellehetetlenítették januárban az októberben kidolgozott új menetrendet, őt megdöbbentette éppen ezért a módosító indítvány. Visszautasította azt, hogy a kaotikus helyzetet a közlekedésszervező osztály okozná.

Hollósy András: megdöbbentő számunkra ez a beismerés, hogy 4 éven át nem csináltak semmit. 101 nappal a választások előtt próbálják elkezdeni?

Pakusza Zoltán (önkormányzati képviselő, Mi Hazánk): A módosító indítvány véleménye szerint azt jelzi, hogy a Velünk a Városban nincs egység. Mekkora kiesést jelent a 14-év alattiak bérletének ingyenessé tétele és ez hogyan lesz kompenzálva?

Mokrai Mihály (önkormányzati képviselő, Velünk a Város): A közösségi közlekedéssel 2019 óta probléma van, folyamatosan, mégpedig azok miatt a csontvázak miatt, amit ott találtunk a város átvételekor. Arról beszél, hogy kőlevest főznek a közlekedésben: kevés a sofőr, a buszok javításának feltorlódása is gond, de a legfontosabb probléma a finanszírozás hiánya, amit a kormány nem biztosít az MVK-nak évek óta. Támogatni fogom az előterjesztést, mert ezzel minden olyan családnál havi több mint 4000 forint támogatást biztosítunk, ahol van tizennégy éven aluli gyermek, aki miskolcon tanul.  Az egyjegyes modell azt a célt szolgálja, hogy továbbra is megkapják az állami normatívát a gyerekek bérlete után.

Szarka Dénes (frakcióvezető-helyettes, Velünk a Város): Az MVK 2019-ben egy fenntarthatatlan, finanszírozhatatlan cég volt, ez már októberben kiderült. A problémák már a járvány előtt jelentkeztek. 2020-ban az addigi finanszírozási modell megszűnt, az állam kiszállt a helyi közösségi közlekedés finanszírozásából. Nem láttuk egyszer sem a Fideszes és KDNP-s képviselőktől, hogy lobbiznának ezekért a pénzekért. A közlekedésszervező osztály éppen azért jött létre hogy a fennálló problémákat orvosolni tudja.

Cseléné Figula Edina: A teljesítési és minőségi ellenőrzés kerül most a megrendelőhöz, ennek eddig is így kellett volna lennie. Aki az eredeti előterjesztésre szavaz, az erre szavaz, illetve a 14 év alattiak ingyenes bérletére.

Nagy Ákos: szerinte a Velünk a Város képviselői nem tudnak együtt dolgozni, ez az oka, ami most a közgyűlésen látható. A politikus szerint problémás, hogy öt év kellett ahhoz, hogy megszülessen a vizsgálat az MVK anomáliáiról, azt sem érti, miért kell együttműködni a VEKE-vel, miért volt szükséges a közlekedésszervező osztály.

Bajusz Gábor: más szavakkal ismételte meg a Fidesz frakcióvezetőjének mondanivalóját hozzátéve: olyan jogköröket vettek el az MVK-tól, melyeket nem lett volna szabad.

Bartha György: 2019-ig az előző városvezetés 4 milliárdot nem fizetett ki az MVK-nak, a cég holding hitelből működött. Vajon önök kiálltak az MVK állami támogatásának visszaszerzéséért?

Badány Lajos: Az októberben életbelépett menetrend előremutató volt, megszűntek az órás követések, új városi kapcsolatok jöttek létre. Októberben, mikor még volt elég busz, ezt a menetrendet meg lehetett valósítani, most, a járatkimaradások miatt most nem. Ez nem a közlekedésszervező osztály problémája, hanem az MVK-é, ezért akarnák jobban ellenőrizni.  

Hollósy András: 2019 ősziéig mentek a buszok normálisan, azóta pedig nem mennek. A miskolciak ezt látják.

Bajusz Gábor: A kialakult helyzetért a teljes városvezetés felelős. Hatalmas hiba volt, hogy a Covid idején csökkentették a járatszámot, így sok sofőr szerelt le a cégtől és ezek a járművezetők most égetően hiányoznak.

Bartha György: az MVK korábbi felügyelőbizottsági tagjaként folyamatosan jeleztem a problémákat a közlekedési cég vezérigazgatójával. A Covid idején az utazóközönség 15 százaléka maradt csak a közösségi közlekedés igénybevevője, nem volt más lehetőség: csökkenteni kellett a járatszámokat.

Simon Gábor: a korábbi problémákat ismételte el újra. Mielőtt a Fidesz-KDNP hangulatot kelt, szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy a járatkimaradások lassan megszűnnek, szerdán a 2700 járatból mindössze 13-al volt probléma. 

Szarka Dénes: Ha elvesznek 1000 forintot és visszaadnak 200-at, annak ne kelljen már tapsolni – érzékeltette az MVK állami támogatásának 2019 utáni alakulását egy példán keresztül a politikus. Az MVK finanszírozására minden korábbinál nagyobb összeget biztosít az önkormányzat és előrelépést is tudunk biztosítani azáltal, hogy a 14 éven aluliaknak bevezetjük az ingyenes közösségi közlekedést.

Szilágyi Szabolcs: hazánkban ma normális közösségi közlekedést állami finanszírozás nélkül lehetetlen megvalósítani.

Nagy Ákos: A Vita nem az ellenzék és a Velünk a Város között van. Jelenleg úgy tűnik, a várost vezető frakció nem tudja eldönteni, támogatja-e a közösségi közlekedést, vagy sem.

Kiss Péter: csak a szakmai kérdésekre kíván reagálni. Az MVK dolgozói mindent megtesznek azért, hogy a rendszer működni tudjon, mindenki feszített munkát folytat ezért. Nem akarjuk sem az MVK-t sem a szerelőket bántani, mi nem az MVK ellen vagyunk, segíteni szeretnénk nekik. Október 14-én 107 busz állt rendelkezésre, 105 busz kellett a menetrendhez. Januárban 85 csuklós buszból 44 volt kiadható és ezért nem a szerelők vagy a buszvezetők a felelősök. Szervezési problémák vannak, ezekben szeretnének segíteni. A módosító benyújtása óta a jogi bizottság és a holding igazgatótanács véleményezte a javaslatot? – tette fel a kérdést.

A polgármester zárt ülést rendelt el. 

A zárt ülést követően szavazás kövekezett, a városatyák gyakorlatilag minden napirendet megszavaztak, kivéve az utolsó sürgőssit, ami az MVK közszolgáltatási szerződéséről szólt, benne a 14 éven aluliak ingyenes (jelképes, 430 forintos) bérletével. A grémium itt sem a Velünk a Város 5 képviselőjének módosítóját, sem magát az eredeti előterjesztést nem fogadta el. 

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!