A 30y 2020-ban ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A jubileum furcsán alakult, mert mint mindenki, ők is elhallgattak március elején. A koronavírus a magyar könnyűzenei életet teljesen kikapcsolta, de a zene július közepétől a klubokban már újra szólhat. Az együttes is a húrok közé csapott. A visszatérő koncert előtt Beck Zolival beszéltük ki az elmúlt időszakot.

– Március közepén elhallgatott az élő zene. Miskolc nektek azóta az első, és a miskolciaknak is ti vagytok az elsők. Milyen hangulatban ébredtél?
- Viszonylag nagy izgalommal. Tudod, ami a létezésünket leginkább meghatározza, egyáltalán a létezésünknek jelentést ad, amit 30y-nak nevezünk, azt tudjuk megélni ma a színpadon. Szerintem ez a legnagyszerűbb élmény. Néhány hónapja ez még olyan magától értetődőnek tűnt. Jó ráismerni arra, hogy ez nem valami evidens dolog, ami jár nekünk. Azok az emberek, akikkel a koncerten találkozunk, ajándékok számunkra. Az a tény, hogy ezt csinálhatjuk, valami különös szerencse. Olyanok vagyunk, mint a kisgyerekek. Délután érkeztünk, megvolt a hangbeállás, és valami furcsa izgalom futott át rajtam, olyan, mintha életünk első koncertje lenne. Nem tudom, hogyan van ez, hiába állsz húsz éve a színpadon, mégis először csinálni valamit újra, az különleges esemény.

1

– Különleges eseménnyel folytatódik akkor a februárban elkezdett 20 évet ünneplő turné. Két évtized hosszú idő. Hogyan ünnepeltetek volna, ha nem így alakul az élet?
- Volt egy szép íve a turnénak. Februárban már tudtuk, hogy mi lesz velünk a következő másfél évben, aztán hirtelen minden megtört. Amikor egy ilyen turnéra készülsz, az első koncertet is annak a másfél évnek a távlatában játszod. Azzal a lendülettel indulsz neki, hogy tudod, most ez fog történni. Valószínűleg az ember ugyanígy van, ha például hegyet mászik, bár nem vagyok nagy természetjáró, de más lendülettel indulsz neki egy háromszáz méteres csúcsnak, mint például a Csomolungmának. Mi sem néhány koncertnek lendültünk neki. Egy ilyen turné nagyjából 90 fellépést jelent. Elindultunk, aztán hirtelen rá kellett taposni a fékre. Az első néhány hét erős identitásproblémát jelentett mindegyikünknek. Irgalmatlan nagy erő kell ahhoz is, hogy megállj. Ne pörögj. Az első néhány hétben igazából ez zabálta fel az energiánkat. Emellett az is nehéz volt, hogy nem találkoztunk. Húsz éve zenélünk együtt. Egy évben csaknem 170 napot együtt töltünk. Most ehhez képest majdnem ötven napig nem láttuk egymást.

– És a zene sem szólt…
- Szólt, csak másképp. Talán a legélesebben megmaradó élményem, hogy leginkább a hangerő hiányzik. Voltak hangszerek, tudtunk otthon gyakorolni, de az a hangerő, ami egy koncerten van, emeljük szentimentális szintre a dolgot, az az ősrobbanás, amit egy koncert adni tud, az nem volt. Emellett hatalmas hiányt okozott az is, hogy mindez nem történik meg együtt.

– Együtt. Ennek a szónak egy zenekar életében pótolhatatlan ereje van. Főként 20 év után… Mi is pontosan a 30y?
- A világban nagyon sok minden van, ami működik, és úgy érezhetjük, hogy nélkülünk is létezne, működne. Dolgozol például egy bankban ügyintézőként. Jó vagy a munkádban, de lássuk be, az a bank akkor is működne, ha nem te lennél ott az ügyintéző. Valahogy így vagyunk ezzel mi is. Tudjuk, hogy jók vagyunk abban, amit csinálunk, és szeretnénk benne minél jobbak lenni, akár az identitásunkká is válik, de mégis az van, hogy nem általunk létezik csupán. A 30y ennek a fordítottja. Az az egész dolog, amit 30y-nak nevezünk, tulajdonképpen nem tud létrejönni akkor, ha nem pont mi vagyunk, pont úgy, abban a véletlenben együtt, ahogyan vagyunk. Valószínűleg akkor is van egy jó zenekara mindegyikőnknek, de más emberekkel és egészen mást mondanánk. Az a véletlen, ami ezeket a fickókat összesodorta, és létrehozta ezt a valamit, az csak így tudott létrejönni. A húsz évnek az ünnepe, tulajdonképpen ennek a véletlennek az ünnepe.

– Hiszel a véletlenekben?
- Nem (nevet), de a sorszerűségben sem. Azt hiszem, hogy egyszerűen történések vannak, és ezek a történések akkor válnak cselekvő akarattá, ha észrevesszük, hogy az, ami történik, lényegi. Egy nap nagyon sok minden történik velünk, találkozunk sok-sok emberrel, mégsem mindegyikkel beszélgetünk, foglalkozunk. Ami megmozgat minket, aktivitásra, cselekvésre késztet, abból lesz valami olyan csoda, mint például egy zenekar. Jó látni a magyar underground világában, hogy vannak zenekarok, amik ugyanígy, a történésen túli aktív cselekvésben hisznek, és ezért léteznek.