Ugrás a tartalomra

Változások minden téren – erre figyeljen hétfőtől!

Létrehozva
Mintha egy új Magyarországra ébredtünk volna, annyi változás lépett életbe hétfőn reggel. Ezeket foglaljuk össze.
Kép

A legfontosabb, legtöbb embert érintő változás, hogy az egyetemek után az ország összes általános és középiskoláját bezárták, elkezdődik az otthoni, digitális oktatás időszaka. Ennek részleteit a legtöbb intézményben a hétfői megbeszéléseken dolgozzák ki.


Miskolcon bezárnak a városi fenntartású óvódák és bölcsődék, erről szombaton délután döntöttek az Operatív Törzs ülésén. A rendkívüli szünet visszavonásig érvényes, de jelenlegi helyzet szerint legalább két hétig érvényben marad, március 20-ig azonban még ügyeletet tartanak. Ez azt jelenti, hogy nagyon indokolt esetben, ha a szülő nem tudja megoldani a gyermek elhelyezését, akkor fogadják az óvodában, bölcsődében.


Hétfőtől a Miskolc Holding Zrt Ingatlangazdálkodási Igazgatósága, a MIHŐ Kft., a MIVÍZ Kft., az MVK Zrt., és a Városgazda Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati irodái határozatlan ideig zárva maradnak.


Rendkívüli ítélkezési szünetet rendeltek el a Miskolci Törvényszéken is. A személyes ügyfélfogadás a Miskolci Törvényszéken és valamennyi járásbíróságon szünetel a bírósági irodák távközlési eszközön vagy elektronikus formában látják el tájékoztatási kötelezettségeiket az OBH elnökének határozata szerint.


A kormányablakokban és okmányirodákban is korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzés terjedésének mérséklése érdekében a kormányhivatalok. Az intézkedések célja, hogy az ügyfélterekben a lehető legkevesebb személy tartózkodjon egyszerre. Az operatív törzs arra kéri az ügyfeleket, hogy lehetőség szerint időpontfoglalással menjenek ügyet intézni, enélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. Hétfőn új foglalható időpontokat nyitottak meg, ezzel párhuzamosan kevesebb olyan ügyfelet tudnak majd fogadni, akik időpontfoglalás nélkül érkeznek.


Az egészségügyben is jó pár változás lépett érvénybe. A szűrővizsgálatokat elhalasztják, az alapellátásban résztvevő fogorvosok csak a sürgősségi esetek kapcsán fogadják a betegeket. A kórházak a tervezett műtéteket teszik át későbbi időpontokra, és csak a sürgősségi operációkat végzik el. A betegellátásban a 65 éven felüli orvosok nem találkozhatnak közvetlenül a betegekkel.


A tömegközlekedésben egyelőre csak kisebb változásokra kell figyelniük az utasoknak. Az MVK Zrt. határozatlan időre felfüggesztette az első ajtós felszállásra vonatkozó szabályokat, azaz a járművekre minden ajtón fel lehet szállni. A menetrendben egyelőre változás nem történt.

A személyes félfogadás valamennyi ügyészségen, így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen is határozatlan időre szünetel. Beadványok benyújtására továbbra is van lehetőség, postai úton vagy az ügyészségeknél elhelyezett gyűjtőládában, továbbá az elektronikus kapcsolattartási rendszeren keresztül (ügyfélkapu regisztrációval). A rendelkezés az idézésekre nem vonatkozik, az idézésben megjelölt helyen és időben a megjelenés továbbra is – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – kötelező.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.