Ugrás a tartalomra

Véradókampány indult a középiskolákban

Létrehozva
Miskolcon szinte minden középiskola érdekelt abban, hogy tizennyolc éven felüli diákjaik életük részévé tegyék a véradást. A nemzeti vérkészlet egyensúlyának biztosítása ugyanis közös társadalmi érdek, mindannyiunk felelőssége.
Kép
Fotó: Mocsári László

Diákvércsepp címmel indított kampányt a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete. Véradásokat szerveznek a megye negyven iskolájába, amihez kiadványt is készítettek és digitális segédeszközt osztályfőnöki órákra, hogy a diákok minden információt megtudhassanak a véradásról. Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, nagyon büszke rá, hogy intézményeik közül háromban is évek óta rendszeres a véradás. – A Bláthy, az Andrássy és a Kós jeleskedik ebben. Ismerjük a véradás jelentőségét, és mivel az iskolák nevelési intézmények is, szeretnénk minél több helyszínen arra nevelni a diákjainkat, hogy felnőttként is majd fontosnak tartsák a véradást, egyáltalán a segítségnyújtást másoknak – fogalmazott a főigazgató.

Grubert Roland elmondta, Borsodban több mint húszezer egységnyi vért gyűjtenek össze egy év alatt. Az országban naponta jelenleg szükséges nyolcezer egységnyi készlet előteremtése, ez pedig egyre nehezebb. Megoldást csak a fiatalok jelentenek, akiknek meggyőzése, elhivatottá tétele egyre sürgetőbb. – A Bláthy kiemelkedő az iskolák között, mert itt évente többször is szervezünk véradást. Ebben pedig a tanárok maximálisan partnerek és példamutatóak, mint egyébként a Vöröskereszt egyéb programjai kapcsán is – összegzett a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

Kép

Czétényi Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Villamosipari Technikumának igazgatóhelyettese, aki a Magyar Vöröskereszt miskolci területi elnöke is, úgy nyilatkozott, több mint húsz éve foglalkoznak az iskolában véradással. – Bízunk benne, hogy felnőttként is csatlakoznak majd a véradókhoz azok a tanulók, akik itt, az iskolában tapasztalhatták meg először, hogy a véradás nem fájdalmas vagy veszélyes dolog – fogalmazott az igazgatóhelyettes.

Almási Zoltán már négyszer adott vért a Bláthyban. Szerinte természetes, hogy az ember segít, ahol és amikor tud. – Ez a hatodik évem itt, és nemcsak a helyi véradáson veszek részt, hanem más helyszínen is. Egyáltalán nem félek sem a tűtől, sem a vér látványától. Szerintem mindenki nyugodtan kipróbálhatja.

Kedden a Kósban van lehetőség véradásra, pénteken pedig a Ferencziben, de szinte minden középiskola sorra kerül az éven, ahol minél több tizennyolc év felettit várnak a szakemberek.

Ez is érdekelhet

"Miskolcon nem nyithat újra a cementgyár"
MiskolcGazdaságKörnyezet
Polgármesterként minden törvényes eszközzel fel fogok lépni azért, hogy ne nyíthasson újra a cementgyár. Ebből nem engedek - jelentette ki a közösségi oldalára írt bejegyzésében Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Több ezer miskolcit ért el az italoskarton-kampány első szakasza
MiskolcKörnyezet
Sikeresen lezárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. együttműködésében megvalósuló miskolci szemléletformáló kampány első szakasza.
Nem csak az eső miatt árasztotta el víz a Búza teret (frissítve!)
Miskolc
Csőtörés történt a forgalmas útszakaszon csütörtök délután.
Képgaléria
Útfelújítás az Avason
Avasi útfelújítás – van, ahol már a második sávot is újraaszfaltozták
Miskolc
Nagy volt a mozgás csütörtökön az Avasi Gimnázium környékén, dolgoznak a munkagépek, új aszfaltréteget kap a forgalmas útszakasz. A Mendikás dűlő tetején rendészek tájékoztatják az autósokat.