Ugrás a tartalomra

Véradókat vár a vöröskereszt

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. április 26. hétfő 16:50
A legnagyobb hazai humanitárius szervezet a középiskolásokat és az egyetemistákat is várja a következő hetek véradásain. 

A veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítésével és a szolgáltatások újraindításával párhuzamosan folytatja a kiszállásos véradások szervezését a Magyar Vöröskereszt azokon a helyszíneken, amelyeken erre a járvány előtt is rendszeresen lehetőség nyílt – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a szervezet.

A lakosságtól azt kérik, hogy életmentő adományukkal segítsék az egészségügy működését. Hangsúlyozzák, a következő hetek véradásain a fiatalok megjelenésére is számítanak, egészen pontosan azokra, akik betöltötték 18. életévüket. A közleményben emlékeztetnek, őket a középiskolák, egyetemek és főiskolák ideiglenes bezárásával az elmúlt hónapokban nehezebben lehetett elérni.

- A véradás, a segítségnyújtás egyik legegyszerűbb módja, és akár három ember gyógyulásához járulhatunk hozzá. A cél, hogy az év hátralévő időszakában egyre többen, köztük sok fiatal – első véradóként - csatlakozzon a véradó mozgalomhoz – szögezi le a Magyar Vöröskereszt. 

A véradások az Országos Vérellátó Szolgálat szigorú szakmai előírásainak köszönhetően jelenleg is biztonságosan és zavartalanul látogathatók. Aki vért kíván adni, a véradásra vigye magával személyi igazolványát, lakcímkártyáját és TAJ kártyáját. Az aktuális véradóhelyszínek és időpontok megtalálhatók a www.voroskereszt.hu/veradas és a www.ovsz.hu/veradas oldalakon. 

(Nyitóképünk illusztráció.)

Hasznos tudnivalók
- Véradásra várják azokat – a magukat egészségesnek érző önkénteseket is – akik védőoltásban részesültek, fertőzésből gyógyultak vagy régóta nem jelentkeztek véradásra. A véradással kapcsolatos minden szakmai információ megtalálható a www.messzirejuthat.hu és a www.ovsz.hu oldalakon. 
- A hazai vérellátásért felelős szervezet, az Országos Vérellátó Szolgálat, valamint a toborzásért felelős Magyar Vöröskereszt hangsúlyozzák, hogy az emberi vér mással nem pótolható, csak véradással. Az egészséges nők négyszer, míg a férfiak öt alkalommal adhatnak vért 365 nap alatt.  
- Aki COVID-19 fertőzésen átesett, a teljes gyógyulást és tünetmentességet követően három hét múlva (21 nap) adhat vért. 
- Minden védőoltásra igaz, hogy az oltakozás utáni néhány napra célszerű pihenőt tervezni. A COVID-19 elleni védőoltás azonban a véradásból nem kizáró ok. Amennyiben valaki láz-, tünet-, és panaszmentes, már a vakcinációt követő napon adhat vért. 
 

További hírek

Olvasnivaló