Ugrás a tartalomra

Vizet borrá, szemetet virággá a csodatévő kútnál 

Létrehozva
Matematikaórájukat feláldozva hozták helyre Jézus kútját a Nyitott Ajtó Baptista Középiskola kilencedikes tanulói hétfő délelőtt.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Az Avasalja utca legelején megbújó kút megszépítését néhány napja vették fejükbe a szakács- és pincérnövendékek, amikor is arra kérték matematikatanárukat, hogy vigye ki őket kicsit a levegőre.

– Erre sétáltunk, és láttuk, hogy nagyon koszos a hely, és el van hanyagolva – ecsetelte Váradi Georgina, az egyik ötletgazda. Akkor határozták el Horváth Alexandrával, hogy ezen a héten bizony kitakarítják a szakrális objektumot és annak szűkebb vonzáskörzetét.

A Reiman Zoltán által feltárt dokumentumok szerint a vélhetően 16-17. századi keletkezésű kút vízét még a 20. században is gyógyító erejűnek tartották. Majd 1909-ben teljeskörűen felújították, ehhez a talapzatát szét kellett bontani. Ekkor a kút köré terméskőből egy kis házikót építettek, amihez kulcsot kellett váltaniuk azoknak, akik használni akarták. A kilencvenes évek közepén ismételten átfogó felújításon esett át: 1996. augusztus 11-én szentelték fel az új kutat.

Kép
Szám- és mértani pontossággal sepregettek, szedegettek, ültetgettek 

Alexandrának annak dacára szívügye az itteni környezet rendbetétele, hogy – akárcsak az osztály nagy része – nem is Miskolcon lakik. – Nem olyan nehéz, ha az ember igazán akarja – foglalta össze inspirálóan az igyekvő mozgolódás lényegét.

Egyszer egy gyógyulásra vágyó férfi felesége ment a korsójával a kúthoz, a víz pirossá vált a korsó töltése alatt, és az illata is olyan lett, mint a véré. A beteg meggyógyult, és így terjedt a híre, hogy Jézus vére gyógyította meg. A legenda magyarázói szerint a kút vörös vize a fölötte levő borospince lyukas hordójából eredeztethető – olvasható a helytörténeti bloggernél a nevezetességhez kapcsolódó egyik mítosz gyanánt.

Kép
Az áldozati bárány ezúttal a matekóra lett…

Ha új dizájnt és koncepciót nem is, de küllemet mindenesetre sikerült adniuk a tisztesen csörgedező itatónak. Miként azt a lányok hangsúlyozták, sikálni tudtak volna még mit: éppenséggel a kút építményén és medenceterében fertőtleníteni, festeni is akadna arra érdemes felület higiéné- és szépérzékük szerint. Hozzátették: az intézménytől nem idegenek az efféle hulladéktalanító és közegjavító cselekedetek – tehát még akár rövidesen folytatás is elképzelhető a tárgyalt (jó)tetthelyen. Vagy máshol. 

Nem ez az első diákkezdeményezés e téren: a Szebb Miskolcért akciója is idén vette kezdetét. Nemrég pedig hírt adtunk a „Fogadj örökbe egy közterületet!” elnevezésű kampányról is, melyre még egy hétig lehet jelentkezni.

Kép
Nyitott szemmel jártak – szemüket Jakab Zsolt pedagógus nyitotta fel

Több volt ez holmi szemétszedésnél. Az iskola felajánlásából később virág és a plántáláshoz szükséges zsákos talaj is előkerült. A tinédzserek instruálása során Jakab Zsolt félig élcelődve megjegyezte: a részfeladatok, illetve az eszközök be- és szétosztásai egyfajta logikai és geometriai leckeként is értelmezhetők. 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.