díj
A mozgás az életük
Nívódíjjal ismerte el Miskolc városa a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület immár tizenhárom éves, sikeres működését.
Az erdő nagykövete
Nívódíjjal ismerték el ebben az esztendőben Bózsó Gyula, az Északerdő Zrt. műszakiosztály-vezetőjének eredményeit.
Az irgalmasság szentjének nyomdokain
A Páli Szent Vince Társaság Magyarországi Szeretetszolgálata 33 éve segíti szolgáló szeretettel a város szegényeit.
Csapatot nevel a jövő generációjából
Sport, példamutatás, rugalmasság, maximalizmus és csapatépítés – a Miskolc város pedagógiai díjával kitüntetett Bártfai Krisztián Ervin mindezek összhangját vallja és adja át a digitális kor felnövekvő generációinak.
„Ez a díj a szakmai életem megkoronázása”
Amikor telefonon közölték Tóth Judittal, hogy ő kapja ebben az évben a Benkő Sámuel szociális díjat, azt hitte, téves számot hívtak.
Ezreknek segítenek a telefonon keresztül
A nap 24 órájában rendelkezésre áll a „Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálatért” Alapítvány harmincöt önkéntes telefonos ügyelője, hogy akár életeket mentsenek segítő beszélgetéseikkel.
Támogatják a civileket
A Mercedes-Benz Miskolc a kezdetektől fogva segíti a rászorulókat, több mint tíz szervezetet támogattak az elmúlt években, tehetséggondozó programot indítottak, és a DVTK-val kötött megállapodásnak köszönhetően a fiatalok jövőjéért is sokat tesznek.
A jövő harcosaiért is küzd
Miskolc város sportjáért díjban részesült a DVTK muaythai szakosztályának vezetője, egyben a muaythai-válogatott szövetségi kapitánya.
Bajnokokat nevelnek
A Miskolcz-Revital táncosai egyre gyakrabban lépnek edzőik, Süttő Roland–Süttő-Tombácz Anikó páros nyomdokaiba.
Az olimpiai dobogó a cél
Kiváló sporteredményeinek köszönhetően sorozatban másodszor is Sáfrány Péter lett az év férfi sportolója Miskolcon.
Nincs még a csúcson
A 2024-es párizsi olimpián negyedik helyezést elért öttusázó, Guzi Blanka ezer szállal kötődik Miskolchoz. A DVTK kiválósága sikerekben gazdag éveket tudhat maga mögött, azonban vallja: van még benne potenciál.
A Bükk szerelmese
Katona Ferenc, a Magyarország legmagasabban fekvő kempingjének is számító szentléleki Turista Park megálmodója és üzemeltetője kapta ebben az esztendőben a Miskolc város turizmusáért díjat.
Nemcsak oktat és tanít, de nevel is
Papp Zsolt munkájában a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, a sportra és a diákszínjátszásra. Munkáját Miskolc városa pedagógiai díjjal ismerte el.
„Sosem feledem, honnan indultam”
– Nagyon jó érzés az, amikor valakinek a munkájára pozitív, elismerő dicséret a visszajelzés – mondja Dőry Péterné, akit idén Miskolc város pedagógiai díjjal ismertek el.
Rangos elismerésben részesült Kása Tamás
A tavalyi Európai Egyetemi Játékok miskolci szervezőcsapatának vezetőjének a munkáját Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták.
„Ha képes vagyok rá, kötelességem segíteni”
Domoszlai Tamás mentőápoló több országos jelentőségű mentőakcióban is szolgálatot teljesített, amivel öregbítette Miskolc hírnevét.
Milliónyi kilométer baleset nélkül – miskolci sofőröket díjaztak
Vismeg Péter autóbuszvezető 1988 óta, Lendeczky Péter villamosvezető pedig 1992 óta dolgozik az MVK-nál munkájukat most országos szervezet is elismerte.
A jogban, a közéletben és a családban is helytállt
Dr. Szikszai Attila lassan másfél éve nincs köztünk.
A Deszkatemplom megálmodója
Posztumusz ismerték el Miskolc város építészeti alkotói díjával Szeghalmy Bálintot..
A színpadon és a filmvásznon is remekel
Mészöly Anna kapta a Déryné-díjat. A Miskolci Nemzeti Színház művésze számos filmben is feltűnt már: legutóbb például egy „A” kategóriás hollywoodi produkcióban szerepelt.