Hozzátette: az éhezéssel káros anyagok keletkezhetnek a szervezetben, amelyek felhalmozódnak, tehát a drasztikus böjt nemhogy megtisztítja, hanem inkább árt a szervezetnek. Elmondta: manapság a vallási felekezetek megengedőek a böjttel kapcsolatban - a heti egyszeri húsmentes nap betartását javasolják -, és a rengeteg negatív hatással járó szigorú böjtöt inkább csak az alternatív gyógyászatban szorgalmazzák. A túlságosan szigorú tisztítókúrákkal, méregtelenítéssel a várt hatás szöges ellentétét érik el az emberek - fűzte hozzá.
Kiemelte: a böjt során a szervezet elkezdi lebontani a fehérjéket, ami kifejezetten veszélyes, hiszen minden főbb szerv falát fehérje alkotja. A műsorban elhangzott, általában 14 óra nem evés számít böjtnek, 36 óra ételmegvonás után pedig fejfájás, fáradtságérzés jelentkezik a böjtölőknél.
A betegeknek nem javasolt a böjt
Létrehozva
A betegeknek egyáltalán nem javasolt a böjt - mondta Antal Emese dietetikus a szerdán kezdődött negyvennapos böjtre utalva az M1 aktuális csatornán szombaton.
Ez is érdekelhet
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.