Ugrás a tartalomra

Erdészek a Véradó Expresszen

Létrehozva
Az elmúlt években többször szervezett véradást az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt.
Kép

Az állami tulajdonú erdészeti társaság dolgozói fontosnak tartják a társadalmi szerepvállalást és az önkéntességet, így húsvét előtt rendhagyó módon Véradó Expressz közlekedett a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalán.

Kép

A jelentkezőket a szerelvény vitte el a Miskolc-Dorottya utcai állomásról Lillafüredre, ahol az Ökoturisztikai Központban volt a véradás. Összesen csaknem húszan döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Ez is érdekelhet

Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.