Ugrás a tartalomra

Új, korszerű monitorokkal gyarapodott a GYEK

Létrehozva
Országszerte 21 gyermekgyógyító intézmény nyert csaknem 7,5 millió forint értékben a gyerekek egészségmegőrzéséhez és mindennapi gyógyításához szükséges eszközöket, a K&H gyógyvarázs pályázatnak köszönhetően. A kelet-magyarországi régió győztesei között a Központi Kórház is helyet kapott: 291 ezer forint értékben nyert betegőrző monitorokat.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Idén 45 pályázat érkezett a K&H gyógyvarázs programjára. A nyertesek kiválasztását ezúttal is a helyi közösségekre bízták. A K&H Csoport a Mastercard kártyával történő 3000 forint feletti vásárlások után saját bevételeiből 1 forintot különített el erre a célra. – Az elmúlt 16 évben összesen 460 alkalommal, 661 millió forint értékben támogattuk a gyermekegészségügyet – mondta Horváthné Galamb Andrea, a K&H Bank fiókcsoport vezetője csütörtökön, a kelet-magyarországi régió eredményhirdetésén a Központi Kórházban. Kiemelte: az összegyűjtött csaknem 7,5 millió forintból a miskolci kórház 291 ezer forintban részesült.

Kép

Révész János, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója kifejtette, erőteljesen nő az adományozói tendencia. – Tavaly az adományok nagyságrendje megközelítette a 100 millió forintot, idén pedig már az első negyedévben elértük ezt – emelte ki.

Kép

Kosaras Éva, a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermek belgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosától megtudtuk, a két monitor a Gyermek belgyógyászati osztályra kerül. – Az új eszközök alkalmasak lesznek akár folyamatos vérnyomásmérésre, kivizsgálásra, akár folyamatos megfigyelés keretében, vagy altatott betegeknél. Továbbá alkalmanként vérnyomás, pulzus vagy oxigéntelítettség mérésére is – részletezte.

A gyógyvarázs programnak köszönhetően országszerte 21 gyermekgyógyító intézmény nyert csaknem 7,5 millió forint értékben eszközöket.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.