Ugrás a tartalomra

„Különösen magas színvonalú” a stroke betegek ellátása Miskolcon

Létrehozva
A halálozás terén az elmúlt néhány évben ugyan sikerült elérni bizonyos csökkenést, ennek dacára a népbetegségnek számító stroke a halálokok harmadik helyét foglalja el. Az életben maradottak egy része mozgáskorlátozottsággal él, vagy valamilyen egyéb szövődménytől szenved.

A stroke gyógyításához minden diagnosztikai, illetve terápiás lehetőség adott Miskolcon, a megyei központi kórházban – hangsúlyozta az orvosigazgató. Nagy Gábor hozzátette: az intézmény nem véletlenül kapta meg a IV. Stroke Vándorgyűlés rendezésének lehetőségét. A pénteki eseményen megtudhattuk azt is, hogy tavaly körülbelül 140-150 trombektómia és mintegy 150 trombolízis történt.

Kép
Fotó: Végh Csaba

A stroke sokirányú ellátást igénylő betegség. A betegséggel érintettek ellátása Miskolcon különösen magas színvonalon történik – hangsúlyozta Valikovics Attila főorvos.

Kép

– Évente körülbelül 2000-2500 aktív stroke beteget kezelünk. Csökkent a szám, illetve az ellátás színvonala is jelentősen javult, hiszen a kórházunkban lévő stroke centrumban mind a vénás vérrögoldás, mind a mechanikus vérrög eltávolítás a nap 24 órájában elérhető. Az országban mi végezzük a második-harmadik legtöbb beavatkozást – tette hozzá.

Kép

Miskolc az egészségügy terén is hatalmas fejlődésen ment keresztül – mondta köszöntőjében Pfliegler Péter. Miskolc alpolgármestere kiemelte: példaértékű a város és a kórház kapcsolata.

Kép

– Több osztály ma már országos hírű, és ez a város és a kórház együttműködésének is köszönhető – mondta.

Kép

A konferencia egyik fő üzenete az volt, hogy mint a többi betegségnél, úgy a stroke-nál is a megelőzés a legfontosabb tényező.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.