Ugrás a tartalomra

Angyalok gyűjtöttek pénzt a kórháznak

Létrehozva
Maradhat a GYEK-ben a fontos orvosi műszer.
Kép
Összefogás révén gyógyíthatnak tovább a készülékkel. (Fotó: Juhász Ákos)

Újabb orvostechnikai eszköz segíti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjában (GYEK) a kis betegek gyógyulását. A Rotary Club Miskolci Angyalok – egyebek mellett - a Rotary Club Miskolc-Tapolca, és a miskolci önkormányzat segítségével ugyanis jótékonysági akciót hirdetett a GYEK javára, hogy az ott már kipróbált és nagyon hasznos köhögtetőgép a beteg gyermekek számára elérhetővé váljon.
A köhögtetőgép abban az esetben segít, amikor az önálló légzést lehetővé tévő izom, vagy az azt mozgató idegek sérülnek, a köhögéshez szükséges erőteljes légáramlást a beteg nem tudja önállóan létrehozni. A köhögési képtelenség a váladék felhalmozódásához vezet, aminek súlyos következményei és szövődményei alakulnak ki. A váladék kiürítésében segít a köhögtetőgép, amely a tüdőt levegővel megtöltve egy erős kilégzést „utánozva” lehetővé teszi a váladék légútból történő kiürítését.

A Rotary Club hölgy tagjai több, mint kétmillió forintot gyűjtöttek annak érdekében, hogy a berendezést megvásárolhassa a kórház, eddig ugyanis bérelték azt. Cserép Edina, a Rotary Club Miskolci Angyalok elnöke elmondta: amikor meghallották, hogy a készüléket rövid időn belül elszállítják, sürgősen cselekedtek.Tagjaik megmozgatták a baráti kapcsolataikat, de nem csak a Rotary Club Miskolci Angyalok, a Rotary Club Miskolc-Tapolca segített, hanem rengeteg magánszemély is adakozott, így jött össze a szükséges kétmillió hétszázezer forint.

Ez is érdekelhet

Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.