Ugrás a tartalomra

Tesztek és elkülönítés, hogy megóvják az időseket

Létrehozva
Az Őszi Napsugár Otthonban izolációval próbálják megállítani a vírust. 

Nap mint nap látjuk az adatokból, hogy egyre emelkedik a fertőzöttek száma az országban, így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Varga Andrea alpolgármester elmondta, nagyon fontosnak tartja Miskolc város vezetése, hogy megóvják a legveszélyeztetettebbeket. – A legnagyobb figyelemmel és előrelátással igyekszünk biztosítani az idősek ellátását. Ezért arra gondoltunk, mindenkit letesztelünk, és akik tünetmentesen fertőzöttek, azokat elkülönítjük – mondta az alpolgármester, aki hozzátette, a fertőtlenítést is tovább szigorították az épületben.

A költségek fedezésében nagy segítség az intézményi főorvos, Kázár Ágnes, aki körülbelül 430 beteg gyorstesztjét fedezi adományként. – A gyorsteszt kilencven százalékos pontossággal adja meg az eredményt: amit PCR-teszttel is elvégeztek, ezt bizonyította. Jelenleg készen állunk annak a néhány betegnek az elkülönítésére, akiknek esetleg pozitív lesz a tesztje, de tünetmenetesen vészelik át a betegséget.

Természetesen a dolgozókat is tesztelni kell, hogy az épületben senki ne terjeszthesse a koronavírust. Az intézménybe a munkatársakon kívül más nem léphet be, a lakók pedig csak vizsgálat miatt hagyhatják el az otthont.

Az Őszi Napsugár Otthonban 174 dolgozót foglalkoztatnak jelenleg. Lasztócziné Szomoru Mónika, a Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény általános igazgatóhelyettese elmondta, a tisztifőorvossal egyeztetnek, hogy hogyan lehetne a további öt otthonukban is elvégezni a tesztelést és majd az izolálást. – Ez dolgozói szinten százharmincnyolc embert jelent, ellátottak szintjén pedig kettőszázhetet – összegzte az igazgatóhelyettes.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.