Ugrás a tartalomra

Itt vannak a tömeges tesztelés legfrissebb eredményei

Létrehozva
A múlt héten a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban dolgozókat tesztelték, valamint a szociális intézményekben, illetve az egészségügyben is folytatódott a tesztelés. A korábbihoz hasonlóan az elmúlt hét napban is 2 százalékos volt a fertőzöttség.
Kép
György István államtitkár

- Három hét alatt összesen közel 440 ezer tesztet végeztek el. Ebből a harmadik héten 62 ezret, körülbelül harmadannyit, mint az első vagy a második héten. A harmadik körben a kormányhivatalokban és a járási hivatalokban dolgozókat tesztelték, valamint a szociális intézményekben, illetve az egészségügyben is folytatódott a tesztelés - jelentette ki György István, a területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján.

A tesztelések eredményeinek sorolását folytatva elmondta, az iskolákban, bölcsődékben, óvodákban két hét után leállt a tömeges tesztelés, de néhány intézményben még a harmadik héten is vettek mintákat. Az oktatási intézményekben a kormány közlése szerint azért állt le a heti tesztelés, mert elemzik az adatokat.

- Az első héten 2,4 százalékos volt a fertőzöttség, a másodikon 2 százalék, és ugyanez az arány ismétlődött meg a harmadik héten is. A szociális intézményekben 2,3 százaléknyi, az egészségügyi intézményekben 2 százaléknyi pozitív mintát találtak a harmadik héten.A hivatalokban dolgozóknak viszont csak 1,3 százaléka lett pozitív - hangsúlyozta György István. Pontos számokat arról nem mondott az államtitkár, hogy mekkora volt a részvételi arány utóbbiak között.

(Nyitókép: Tömeges tesztelés a Lévayban, MiNap-archív/Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.