Ugrás a tartalomra

Csökkent a koronavírus koncentrációja a miskolci szennyvízben

Létrehozva
A mért adatok azt mutatják, lassan vége lehet a második hullámnak.

Egyre több településen alacsony a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalán. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által készített, harmadik heti szennyvízvizsgálatok Miskolcon is csökkenést mutattak: kisebb a vírus szennyvízben található örökítőanyagának koncentrációja, mint a legutóbbi vizsgálatkor. A borsodi megyeszékhely mellett még öt másik magyar nagyvárosban mutatottak az adatok csökkenést, a többi település pedig stagnált.

Kép
Fotó: Végh Csaba

Az országos mérés során kiderült, hogy Miskolcon, Debrecenben, Egerben, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Tatabányán, Veszprémben, Zalaegerszegen, valamint öt Budapest környéki településen alacsony a víruskoncentráció, míg a többi vizsgált településen mérsékelt ez az adat. Ezek az értékek bizakodásra adnak okot: azt jelezhetik, lassan lecseng a koronavírus-járvány második hulláma. Emellett természetesen továbbra is fontos, hogy betartsuk a járványügyi előírásokat. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.