Ugrás a tartalomra

Gulyás: legalább március 15-éig maradnak a korlátozások

Létrehozva
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint remélhetőleg már a jelenlegi korlátozások utolsó szakaszában vagyunk.
Kép

Március 15-ig maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések, erről döntött a kormány szerdai ülésén – jelentette be csütörtökön a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 
 
Gulyás Gergely úgy fogalmazott, „a most már november 11-e óta hatályban lévő, a mindennapjainkat korlátozó intézkedések akadályozták meg azt, hogy a második hullám felfutása olyan mértékben váljon tömegessé, hogy azt az egészségügy ne tudja kezelni”. A korlátozások eddigi betartásáért köszönetet mondott a többségnek, akik jogkövetőek voltak. 

– Azt reméljük, hogy a korlátozások utolsó időszakában vagyunk, az azonban továbbra sem vitás, hogy addig indokolt ezek fenntartása, amíg a járványügyi szakértőknek ez a véleménye. Márpedig az ő véleményük jelenleg teljesen egyértelmű: a járvány harmadik hulláma elérte hazánkat, minden előrejelzés szerint a következő egy-két hétben a számok romlani fognak, egyes előrejelzések szerint ráadásul drámaian – szögezte le. 

Emlékeztetett, hazánkban már több mutánsa is megjelent a vírusnak, „ezzel kapcsolatban az egyetlen jó hír az, hogy ezek mindegyike ellen védelmet jelentenek a hazánkban beadható oltások”. Gulyás Gergely éppen ezért oltakozásra biztatta az embereket. 

– Mivel a mutálódott vírusok mindegyike gyorsabban terjed, a következő két hét mindenképpen nehéz lehet. A szakértők és az operatív törzs ezért javasolta a hosszabbítást, a kormány pedig ennek megfelelően döntött: legalább március 15-ig fenntartjuk a jelenlegi szabályokat változatlan formában – jelentette ki.

Gulyás Gergely hozzátette, a kormány tudatában van annak, hogy az intézkedésekkel nehéz együtt élni viszont azzal, hogy az oltások tömegessé válnak, „jó esély van arra, hogy valóban a végső, utolsó szakaszában legyünk a jelenlegi korlátozásoknak, és ezek feloldása néhány hét vagy akár egy hónap múlva megtörténhessen”. Emlékeztetett arra is, a nemzeti konzultációtól függ az, hogy a korlátozásokat hány ütemben oldják fel, vagy hogy az oltási igazolvány mire jogosítsa fel azokat, akik oltakoztak és megkapták azt. 

Végül hozzátette: a következő két hétben felgyorsul az oltakozás, ebben az időszakban több embert fognak beoltani, mint az oltás megkezdésétől eltelt időszakban eddig összesen. 

Ez is érdekelhet

Egészségesebb és rugalmasabb lett a gyermekétkeztetés
EgészségMiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroEgészség
Egészségesebb, ugyanakkor élvezhetőbb közétkeztetést céloznak a tavaly módosított táplálkozás-egészségügyi előírások.
Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.