Ugrás a tartalomra

Intenzív osztályként működő vonat járja Olaszországot

Létrehozva
Intenzív ellátásra alkalmas vonat járja hétfőtől Olaszországot, hogy csökkentsék az kórházakra nehezedő nyomást.
Kép
Forrás: tenyek.hu

Az intenzív ellátásra alkalmas vonat összesen nyolc kocsiból áll, amiből három vagonban összesen huszonegy intenzív terápiás ágy található. A további vagonok egyelőre a személyzet és további felszereléseknek adnak helyet. A különleges vonatnak saját áramfejlesztője is van, hogy bármilyen körülmények között el tudják látni a betegeket.

Gianfranco Battisti, a Ferrovie dello Stato (FdS) képviselője elmondta: a szerelvény egyedülálló a maga nemében, s arra találták ki, hogy a betegeket egyik városból a másikba szállíthassák vele.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.