Ugrás a tartalomra

Szimfonikusok: Szóljon hangosan a taps

Létrehozva
A tavalyi hálataps intézményét hozná vissza a miskolci zenekar egy nap erejéig a köszönetnyilvánítás szimbólumaként.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar csatlakozott a kaposvári Csiky Gergely SzínházKöszönjük nektek, veletek vagyunk” kampányához, aminek célja, hogy országos szinten összefogva fejezzük ki hálánkat a koronavírus elleni küzdelem „frontvonalában” dolgozók részére. A művészek azt ajánlják fel, ami nekik sincs már egy ideje, és ami annyira hiányzik: a tapsot, az elismerés összecsapódó hangjait.

Kép
A kép zenekar újévi koncertjén készült

A zenekar legfeljebb online eseményeket, koncerteket tartott az utóbbi hónapokban, így a művészei számára is elmaradt a biztató visszajelzés. Így arra kérnek mindenkit, hogy „nekik szánt” elismerést közösen irányítsuk olyan helyre, ahol még inkább kell a megerősítés, ahol jó helyet talál a hála. 
- A színházi tapsot, amit esténként nélkülöznünk kell, szimbolikusan felajánljuk a Covid-vírus ellen harcolók tiszteletére. Kérjük követőinket, hogy 2021. március 27-én a Színházi világnap alkalmából, az esti előadások kezdetekor, 19 órakor nyissanak ablakot vagy álljanak ki erkélyikre és tapsolják meg az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, ápolókat, mentősöket, rendőröket, katonákat, bolti eladókat, önkénteseket és azokat, akik napi szinten azért tesznek érte, hogy megszüntessék a járványt és megőrizzék egészségünket – áll a kaposvári intézmény felhívásában. A helyi szimfonikusok is felajánlják a miskolci zenekedvelők tenyereiben felgyűlt tapsot, és remélik, hogy március 27-én este 7 órakor a borsodi megyeszékhelyen is sokan állnak majd kint az ablakokban, erkélyeken.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.