Ugrás a tartalomra

Közel kétezren szegték meg a maszkviselési szabályokat a hétvégén

Létrehozva
A rendőrök 1966 emberrel szemben intézkedtek a hétvégén a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Kép
Továbbra is kötelező a maszk közterületen. | Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Gál Kristóf ismertetése szerint pénteken, szombaton és vasárnap közterületen 1922-en, egyéb, a rendeletben szereplő zárt helyen kilencen, tömegközlekedési eszközön 35-en nem viseltek védőmaszkot.

A rendőr alezredes szólt arról is, hogy a kijárási tilalomra vonatkozó szabály megszegése okán 668 esetben kellett fellépni az elmúlt 72 órában, a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai pedig két fővárosi helyszínen is intézkedtek zenés rendezvények szervezői és résztvevői ellen; többen drogot fogyasztottak a helyszínen végzett kábítószer-gyorsteszt alapján.

Gál Kristóf elmondta azt is, hogy bár szombaton újabb enyhítő rendelkezések léptek életbe, az általános védelmi intézkedések, így a maszkviselés, az éjszakai kijárási tilalom és a gyülekezés, csoportosulás tilalma továbbra is érvényben van.

Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a védettségi igazolvány kiemelt jogi védelmet kapott: aki azt meghamisítja vagy jogosulatlanul használja, közokirat-hamisítást követ el, amiért 5 évig tartó szabadságvesztés szabható ki.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.