Ugrás a tartalomra

Havonta kell pénzbírságot fizetniük az oltatlanoknak Görögországban

Létrehozva
Görögországban havonta pénzbírságot kell fizetniük azoknak a 60 év felettieknek, akik megtagadják a koronavírus elleni oltás felvételét - jelentette pénteken a Le Figaro című francia lap.

Sajtótájékoztatóján Jánnisz Ikonómu kormányszóvivő a döntést azzal indokolta, hogy tízből kilenc, koronavírussal összefüggő haláleset ebből a korcsoportból kerül ki.    

"Tíz intubált betegből hét 60 év feletti, és közülük tízből nyolc oltatlan" - tette hozzá.    

A január 16-án életbe lépő rendelkezés értelmében az oltást megtagadók havonta 100 eurót (mintegy 35 ezer forint) kötelesek fizetni mindaddig, amíg be nem oltatják magukat.    

Tanosz Plevrisz egészségügyi miniszter vasárnap azt közölte, hogy február 1-jétől oltatlannak minősülnek mindazok, akik nem vették fel a koronavírus elleni emlékeztető oltást a második oltás után eltelt hét hónap alatt.    

"Az oltási igazolás továbbra is érvényes lesz, mert kilenc hónapos európai igazolásról van szó, de nem részesülhetnek olyan előnyökben, mint a kizárólag oltottak számára engedélyezett helyek igénybevétele" - tette hozzá Plevrisz.    

Görögországban a 11 millió lakosból több mint 7 millióan vették fel a védőoltást. Több mint 3,9 millióan kapták meg már az emlékeztető oltást is.    

A fertőzéseknek az omikron variáns okozta fellángolása miatt a kormány december 29-én újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be.
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Újabb adomány érkezett a kórházhoz
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház ismét komoly felajánlásban részesült.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
Egészség
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Csalánfélék, lórom, útifű – fokozatosan nő a pollenkoncentráció
EgészségBelföld
Fokozatosan emelkedik a pázsitfűfélék és a kora nyári gyomok pollenkoncentrációja.