Ugrás a tartalomra

Megint emelkedik a koronavírus-koncentráció a miskolci szennyvízben

Létrehozva
Miskolc mellett több nagyvárosban is növekedés tapasztalható a koronavírus örökítőanyagát illetően, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető.

Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden a honlapján.

Mint írták, a korábbi lassú emelkedés után, több hetes tendenciát tekintve, „határozott növekedés látható a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyagának országos átlagkoncentrációjában".

A vizsgált nagyvárosok közül Békéscsaba, Eger, Miskolc, Pécs, Szeged, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém eredményeiben tapasztalható növekedés, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető.

A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 15 település esetében az „emelkedett", míg 7 mintavételi helyen a „mérsékelt" kategóriába sorolható.

Az NNK felhívta a figyelmet arra, hogy akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Azt is kérik, hogy az emberek tartsák be a 1,5 méteres távolságot, viseljenek maszkot a tömegközlekedési eszközökön és belterekben, továbbá gyakran és alaposan mossanak kezet.

Az NNK javasolja, hogy mindenki éljen a védőoltás lehetőségével.
 

(Címlapképünk illusztráció.)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.