Ugrás a tartalomra

DK: kétségbeejtő a háziorvosok hiánya

Létrehozva
Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint 1093 betöltetlen praxis van Magyarországon, ebből 687 háziorvosi, 251 fogorvosi körzet - írta Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A még praktizáló orvosok jelentős hányada betöltötte a nyugdíjkorhatárt, és három év alatt az üres háziorvosi körzetek száma több mint 60 százalékkal, az ellátatlan lakosság száma 80 százalékkal nőtt - tette hozzá a képviselő.

Az Orbán-rezsim tizenkét évének politikája "óriási egészségügyi katasztrófahelyzetbe" sodorta Magyarországot - közölte.     

Komáromi Zoltán sérelmezte, hogy az ágazat nem kapott önálló minisztériumot, Pintér Sándor belügyminiszter pedig szerinte nem tudja megoldani a hiányzó orvosok pótlását, és így egész térségek maradnak továbbra is rendszeres egészségügyi alapellátás nélkül.

Jelenleg 909 720 ember lakik olyan körzetben, ahol nincs háziorvos, 725 430 embernek pedig nincs körzeti fogorvosa - írta az ellenzéki politikus.

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.