Ugrás a tartalomra

Még el sem fogadták az egészségügy átalakításának tervét, a betegek jogai máris sérültek

Létrehozva
A Belügyminisztérium anélkül nyújtotta be az egészségügy legújabb átalakításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek, hogy kíváncsi lett volna a betegek véleményére. A Magyar Páciensek Kamarája elfogadhatatlannak tartja az eljárást - írja a hvg.hu.
Kép
Fotó: hvg.hu

Töretlen az állam igyekezete, hogy a betegeket a magánellátásba terelje – így summázta véleményét a Magyar Páciensek Kamarájának elnöke az egészségügyi kormányzat legújabb, immár törvényjavaslatba is öntött koncepciójáról. Az érdekvédelmi szervezet a koronavírus-járvány idején alakult, amikor két év alatt 50 százalékkal nőtt a betegjogi panaszok száma.

Bár a Belügyminisztérium folyamatosan és kategorikusan visszautasítja azokat a felvetéseket, hogy átjárás lehessen a magán- és az állami ellátórendszer között, az ellátottakat képviselő szervezet szerint az állami szféra szigorú központosítása végső soron a magánszolgáltatók számára lehet előnyös. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az új jogszabály nem azt kezeli, amire szükség lenne, vagyis nem az ellátás színvonalának emelését szolgálja.

Kétségtelen, hogy az átszervezésnek köszönhetően valamennyi pénz megspórolható lesz, és némileg enyhülhet az orvos- és nővérhiány, csakhogy az ágazat ezzel legfeljebb a deficitjét dolgozza le, több pénz nem lesz a rendszerben. A kormány bevételt remél attól is, hogy az úgynevezett elfekvőket már csak pénzért lehet igénybe venni, ezzel azonban csak kitessékelik a szociális ellátásra szorulókat a kórházakból.

(Teljes cikk a hvg360-on.)

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.