Ugrás a tartalomra

Változás jön az ivóvíznél

Létrehozva
Több összetevő alapján kell majd vizsgálni az ivóvizek minőségét, csökkeni fog egyes, egészségre kockázatos anyagok megengedett aránya, a magánkutaktól pedig a közműves hálózat használata felé kell terelni a lakosságot.

Január 12-ig kell átültetni a hazai jogrendbe az Európai Parlament és a Tanács 2020. december 22-én az emberi fogyasztásra szánt víz minőségéről szóló 2020/2184 irányelvét, amely öt fő területet érint – írja a vg.hu.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felsorolt a magyarországi települések 2021-re vonatkozó vízminőségi jelentésében öt fő területet, így a kockázatalapú ivóvízminőség-felügyeletet ki kell terjeszteni a teljes ivóvízellátási láncra. Emellett a vizsgálandó paraméterek és határértékeik felülvizsgálata következik az új tudományos eredmények alapján, valamint a vízzel érintkező anyagok szabályozásának és engedélyezésének egységesítése jön létre az Európai Unió területén.

A lakossági tájékoztatást pedig át kell alakítani, fejleszteni kell az ivóvízbe vetett fogyasztói bizalmat, illetve az ivóvízhez nem vagy csak korlátozottan hozzáférő csoportok hozzáférésének javítását tűzétk ki.

Az ivóvíznek meg kell felelnie a vonatkozó minőségi határértékeknek, nem tartalmazhat olyan mennyiségben vagy koncentrációban mikroorganizmust, parazitát, kémiai, fizikai vagy radiológiai anyagot, amely az emberi egészséget veszélyeztetheti. Kötelezővé válik új fertőtlenítési melléktermékek – klorát, haloecetsavak – vizsgálata azokban a vízellátó rendszerekben, amelyekben az indokolt. 

Az ólom és a króm határértéke 2036. január 12. után megfeleződik, ennek érdekében a szolgáltatói hálózatban lévő ólomcsövek és ólom bekötőcsöveket 15 éven belül le kell cserélni. Viszont a bór határértéke nő, ahol azt a geológiai adottságok indokolják. Közintézményekben a megfelelő ivóvízminőséget az ivóvízhasználat tényleges helyén kell biztosítani.

Ez is érdekelhet

Vészjósló statisztikákat mutatott be egy friss nemzetközi elemzés a pszichiátriai ellátás körülményeiről
EgészségVilág
A pszichiátriai páciensek ellen irányuló bántalmazásokat elemezte egy februárban megjelent nemzetközi tanulmány, melyeket az egészségügyi szakemberek követtek el.
Képgaléria
Egészségnap
Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret
Egészség
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.