Ugrás a tartalomra

Az életmentésben mindenki egyenlő

Létrehozva
Az életmentésben mindenki egyenlő - szögezte le az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményben.
Kép
Fotó: MTI/MTVA

Győrfi Pál azt írta, az elmúlt napokban fokozott figyelem irányult az Országos Mentőszolgálat működésére, egy országosan ismert művész súlyos rosszullétével összefüggő mentésirányítási hiba kapcsán felmerült a betegek ellátási sorrendjének kérdése is. A szóvivő korábban a sajtóban nyilatkozva jelezte, hogy vizsgálat indult a Gálvölgyi János színművész rosszulléte utáni riasztás fogadása ügyében.

"Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy ahogy egy balesetnél sem a sérültek társadalmi helyzete, vagy ismertsége, hanem az állapotuk súlyossága határozza meg az ellátás sorrendjét, úgy a segélyhívások fogadása utáni intézkedéseknél is kizárólag a beteg állapota, az ellátás sürgőssége alapján történik a mentőegységek riasztása" - fogalmazott Győrfi Pál.

Kitért arra is, hogy a mentési dokumentációban szereplő "VIP" adat kizárólag a feladat elvégzése után szükséges dokumentációs, jelentési kötelezettséget szolgálja, hiszen az Országos Mentőszolgálat mint közfeladatot ellátó egészségügyi intézmény a munkájáról, feladatellátásáról meghatározott szempontok alapján rendszeres és eseti jelentéseket tesz az illetékes szervek felé.

Amennyiben a betegellátást követő adminisztráció során a beteg jelzi, hogy a kormányzati igazgatásról szól 2018. évi törvényben meghatározott közszolgálati alapnyilvántartás részét képező "EÜ VIP kártyával" rendelkezik, "azt az adatlapon jelöljük, a jelentésben szerepeltetjük" - írta közleményében Győrfi Pál.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.