Ugrás a tartalomra

Harmincéves jubileumát ünnepelte a háziorvosi egyesülés Miskolcon

Létrehozva
Szinte napra pontosan három évtizeddel ezelőtt alakult meg a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés. A jeles alkalom apropóján a város vezetői is köszönetet mondtak az egyesülés munkájáért péntek délután. 
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A miskolci Háziorvosi Egyesülés szakmai, érdekvédelmi és gazdasági társaságként is működik. Egyrészt segítséget vállal a közfeladatok szervezésében, koordinálásában, valamint a biztonságos háziorvosi ellátás biztosításában tölt be a megyeszékhely mindenkori vezetésével egyeztetett feladatokat. Másrészt az egyesülést alapító érdekvédelmi szervezetek által összegyűjtött és megfogalmazott kéréseket képviseli, továbbá támogatja az egészségpolitikai és gazdasági döntéshozók előtt.

Kép

A szervezetet 1993-ban a háziorvosok és a házi gyermekorvosok két érdekvédelmi egyesülete, valamint az őket támogató két alapítvány hozta létre. Azóta is meghatározó jellemzője a szervezetnek a közösségformáló erő, az összetartozás felelőssége, a heterogenitás és a homogenitás összhangjának folyamatos biztosítása, a nyitottság és befogadókészség a változások kezelésében, a minőség iránti igényesség, a politikai és gazdasági függetlenség megőrzése – tudtuk meg Soltész Rudolftól, az egyesülés vezetőjétől.

Kép

Miskolc önkormányzata nevében elsőként Veres Pál méltatta az egészségügyben tevékenykedő helyi munkavállalókat, akik – miként fogalmazott a polgármester – arra tették fel életüket, hogy segítsék embertársaik egészségének megőrzését és gyógyítását. Hozzátéve: ők azok, akik a jól ismert, gyakran nehéz munkahelyi és életkörülmények között is működtetik és összetartják a hazai egészségügy rendszerét.

Kép

A területért felelős alpolgármester mint egykor maga is praktizáló egészségügyi dolgozó megjegyezte: az alapellátás óriási jelentőséggel bír "kapuőr-szerepénél" fogva. Mint arra Varga Andrea köszöntőjében rámutatott, az egyesülés harminc évvel ezelőtt egy célt tűzött ki maga elé: a betegek és az ellátottak jóllétét biztosítani.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.