Ugrás a tartalomra

Haditornán mérkőztek meg a fiatalok

Létrehozva
​​​​​​​Csütörtökön tartották az Országos Haditorna Verseny vármegyei döntőjét, amelyben huszonhárom középiskolás csapat nyolc versenyszámban mérte össze tudását.
Kép
Fotók: Kézdi Ákos

Az idén a Borsodi Építők Volán S.C. sportpályáján rendezték meg az Országos Haditorna Verseny Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei döntőjét. A négyfős középiskolás csapatok csütörtökön szálltak egymással versenybe olyan számokban, mint a honvédelmi totó, a fegyveres és lézer váltófutás, a kézigránátdobás, a mátrix labirintus futás, az akadálypálya, a figyelés, tájékozódás, távbecslés és az elsősegélynyújtás.  

Kép

Csoma Gábor százados, a IV. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda megbízott irodavezetője megnyitó beszédében kiemelte: a rendezvény fő célja, hogy erősítse a Magyar Honvédség és a középiskolások kapcsolatát, a honvédelmi nevelést és népszerűsítse a sportolást és az egészséges életmódot, hiszen a meghirdetett versenyszámok végrehajtása mind fizikailag, mind pedig szellemileg igénybe veszi a versenyzőket.  

Kép

„Ez a viadal kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a katonai életpálya iránt, de a honvédségnek is előnyös, hiszen így informatikusokat lehet a fegyveres erőkhöz integrálni” véli Nagy Tibor, a Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Informatikai Technikumának honvéd kadét instruktora. A technikum egy csapattal vett részt a viadalban. Rajtuk kívül a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum, a Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum, a Miskolci SZC Kandó Kálmán Informatikai Technikum, a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum diákjai versenyeztek.

Vármegyénket a jövő tavaszi országos döntőben a szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium csapata képviseli. 

Kép

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei döntő eredménye:

1. helyezett: Bocskai István Katolikus Gimnázium, Szerencs
2. helyezett: Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum
3. Ózdi József Attila Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.