Ugrás a tartalomra

Meglepő dolgot mondott a virológus: Rusvai Miklós szerint nincs itthon Covid-oltás

Létrehozva
Saját maga is megtapasztalta a hiányt.

Jelenleg nem elérhetők Magyarországon a Covid-oltások Rusvai Miklós virológus információi, tapasztalatai szerint - miközben több európai országban már a legújabb fejlesztésű Pfizer-vakcinákat használják.

Ő maga is próbálkozott oltásra való jelentkezéssel, ám nem járt sikerrel. Az internetes felületen visszakapott információkat olvasva azzal szembesült, hogy nem jogosult rá, pedig 70 éven felüli, eddig csak három oltásban részesült és a legutóbbit két évvel ezelőtt kapta, vagyis kérhetné.

Megkérdezte hát a háziorvosként dolgozó ismerőseit, akik arról tájékoztatták, hogy náluk nem áll rendelkezésre oltóanyag, esetleg oltópontra tudnák utalni a hozzájuk forduló pácienseket.

A virológus azonban úgy tudja, hogy most a hazai oltópontokon sincsenek Covid-elleni vakcinák.

A víruskutató emlékeztetett, hogy Magyarország elvileg 300 ezer adagnyi oltóanyagot kapott az EU-tagállamok rendelkezésére bocsátott 10 milliós mennyiségből. Hozzátette: külföldön dolgozó orvosok, ismerősök azt mondták neki, hogy a legtöbb európai országban hozzáférhető a Pfizer legújabb fejlesztésű vakcinája, amely már tartalmazza az újabb omikron-specifikus törzseket. Ezt az oltást Ausztriában, Németországban és Norvégiában tudomása szerint már fel lehet venni.

Pedig Rusvai Miklós a Covid-oltások felvételét továbbra is ajánlja a rizikócsoportok tagjainak, elsősorban a légúti allergiában szenvedőknek, a keringési és szívproblémákkal küzdőknek, valamint az idősotthonok lakóinak.

Kiemelte azonban azt is, hogy jelenleg a szezonális influenza elleni védekezést fontosabbnak tartja a Covid elleni oltásnál a rizikócsoportokba tartozó embereknél - írja az Infostart.

Mint ismert, a Covid19-világjárványt a SARS-CoV-2 vírus okozta, az első eseteket 2019 decemberében fedezték fel a kínai Vuhan városában, majd a járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította. Csak 3 évvel később, 2023 májusában jelenthették be az egészségügyi vészhelyzet végét. A WHO főigazgatója úgy becsülte, hogy a világjárvány "legalább 20 millió" ember halálát okozta - a hivatalos becslés közel háromszorosát.

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.